A Metallica 2026-ban már negyedik éve futó, rekorddöntögető, M72 elnevezésű világ körüli turnéját hozza el Budapestre, ráadásul a No Repeat Weekend megoldással, azaz két este is hallhatjuk a bandát, két teljesen különböző programmal és más-más előzenekarokkal, június 11-én a Pantera és az Avatar, 13-án pedig a Gojira és a Knocked Loose lesz a Metallica vendége – közölte csütörtökön a szervező Live Nation.
A Metallica M72 turnéja 2023 áprilisában, Amszterdamban indult el, azóta a banda már több mint négymillió rajongó előtt játszott.
A Pollstar adatai szerint tavaly világszerte a 9. legnagyobb bevételt, 179,4 millió dollárt értek el a fellépéseikkel műfajtól függetlenül, összesen 24 koncertet adtak, amelyre összesítve 1,5 millióan voltak kíváncsiak.
Mint ahogy mindig, most is minden eladott jegy árának egy részét a zenekar az All Within My Hands alapítványán keresztül helyi jótékonysági szervezeteknek ajánlja fel.
Ahogy arról januárban a Világgazdaság is beszámolt, a banda a Los Angelest sújtó tűzvész károsultjainak is ezen az alapítványon keresztül nyújtott segítséget.
A budapesti koncertekre, amelyeknek a Puskás Aréna ad majd otthont, a jegyértékesítés a kétnapos belépőkkel indul, elsőként a Metallica Legacy rajongói klub tagjai számára lesz elérhető május 27-én, 9 órától, majd a Fifth Member feliratkozói 11 órától csatlakozhatnak az elővásárláshoz. A regisztrált Live Nation-tagok részére az elővétel május 29-én, 10 órakor indul, míg a nagyközönség részére a kétnapos jegyek május 30-án, 10 órától lesznek elérhetők.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.