BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Szerbia több orosz gázt akar, de később eshet a magyarországi tárolása

Alekszandar Vucsics szerb elnök várhatóan május 9-én tárgyal a szerb–orosz gázszerződés meghosszabbításáról. A bővítés alatt álló szerbiai gáztároló átadása után megeshet, hogy déli szomszédunk a mostaninál kevesebb orosz gázt akar Magyarországon.

A hónap végén lejár az évi 2,5 milliárd köbméter földgáz vásárlását rögzítő szerb–orosz szerződés. Az orosz gáz május 31-i utáni szállításáról a tervek szerint május 9-én tárgyal Alekszandar Vucsics szerb elnök.

orosz gáz
Továbbra is várja az orosz gázt Szerbia / Fotó: Srbijgas

Az új szerződésre vonatkozó néhány részlet már ismert, de a közlések részben eltérnek egymástól. Míg például a korábbi hírekben egy 3-10 éves megállapodás lehetőségéről volt szó, a frissebbekben már csak egy legalább 3 évesről. A mennyiség szintén nyitott, mert lehetett hallani az évi 2,5 milliárd köbméter folytatásáról, de már évi 3 milliárd köbméterről is.

Rugalmas szerződést szeretne a szerb fél

A szándékok e nyitott volta azonban szerb részről nem bizonytalanságot takar, hanem azt, hogy, maga a szerb gázigény is nagyon egyenetlen: a napi ingadozása 10 millió és 18 millió köbméter között mozog. Legalábbis ezzel érvelt a Srbijagas vezetője, Dusan Bajatovic, amikor annak fontosságát hangsúlyozta, hogy rugalmasnak kell lennie az Oroszországgal kötendő megállapodásnak. A rugalmasságba beleértendő a további mennyiségek szállításának lehetősége is, hogy ne kelljen minden alkalommal külön-külön egyeztetni és aláírni a szállítási dokumentumot.

Dusan Bajatovic egyébként mintegy 2,5 milliárd köbméteres mennyiség és 3-10 éves időtartam mellett érvelt. A végső szám az eladó szándékán is múlik, amiről jelen esetben feltételezhető, hogy a Gazprom számára a minél nagyobb mennyiség és a minél hosszabb időtartam a vonzó. Ezzel vehető rá az orosz társaság a kedvezőbb ár meghatározására is.  

Az ár is legyen kedvező

Erről eddig annyi ismert, hogy a szerb fél olajárakhoz kötött gázárat akar fizetni, ezt a szerb energiaügyi minisztérium jelezte. A hír egyik orosz forrása emlékeztet, hogy Szerbia többször is hangsúlyozta az Oroszországgal kötött gázmegállapodása előnyeit, amelyben a gáz árát „olajképlet” határozza meg. 

Ennek eredményeként Szerbia sokkal olcsóbban kap orosz gázt az európai piaci árnál.

A szerb minisztérium kiemelte, hogy mivel Magyarország nemrég arról számolt be, hogy növelte a kék üzemanyag Törökországon, Bulgárián és Szerbián keresztüli szállítását, ennek köszönhetően nőhet Szerbiának a gázszállításból származó profitja. Az orosz gáz 2021 októbere előtt Ukrajnán és Magyarországon át jutott el déli szomszédunkhoz, azóta viszont az FGSZ Zrt. elesik ettől a tranzitbevételtől.

Megint saját tárolóba kerül az orosz gáz 

A szerb gázpiac harmadik aktualitása, hogy orosz részvétellel április 8. óta tart a törzsudvarnoki (Banatski Dvor) föld alatti gáztároló 750 millió köbméterre történő bővítése. A beruházáshoz szükség van egy kétirányú gázvezetékre is Törzsudvarnok és Gospodjinci között.

  • A vezeték hossza 42,5 kilométer,
  • a teljes, tárolóbővítés- és vezetékprojekt mintegy 145 millió euróba kerül,
  • átmérője (DN 500) bő fél méter,
  • maximális üzemi nyomás a vezetékben 75 bar.
  • Az átadás 2026 végére várható.

Ebből Magyarország számára az következhet, hogy a szerbiai létesítmény átadásával, azaz 2027-től csökken a Magyarországon tárolt, szerb gáz mennyisége.

  

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.