Mégsem vesz Black Hawk helikoptereket Lengyelország
Megszüntette a 32 S-70i Black Hawk helikopterre vonatkozó tendert Lengyelország, melyet a Lockheed Martin lengyelországi, PZL Mielec gyára készített volna el.

A fegyverkezési ügynökség szóvivője, Grzegorz Polak a körülmények változásával indokolta az előző, Jog és Igazságosság párt (PiS) vezette kormány által elindított tender lefújását. A szóvivő elmondta azt is, hogy május végén született meg a döntés, amit a szabályok lehetővé tesznek – jelenti a Polskie Radio.
A közbeszerzés persze újraindulhat, ha a vezérkar úgy gondolná, hogy mégis szükség van a helikopterekre. Sajtóhírek szerint azonban a Mielec-gyár nem kínált megfelelő áron megfelelő felszereltségű Black Hawk helikoptereket.
A lengyelországi üzem korábban már nyolc helikoptert leszállított a különleges alakulatoknak és ötöt a rendőrségnek is.
A felfüggesztett rendelés a szárazföldi erőknek szólt volna, ahol a Black Hawkok 96 AH-64E Apache helikopterhez csatlakoztak volna. Hadiipari elemzők szerint a helikpterekre szánt forrásokból feltehetőleg légvédelmi eszközöket, drónokat és lőszert vásárolnak majd. Lengyelország Európa egyik leginkább fegyverkező országa, mely tavaly GDP-je 4,2, idén várhatóan 4,7 százalékáét költi hadseregére.


