A brassói városháza reagált, miután több bejelentést is kapott a városban felbukkant nagyszámú lepke miatt – közölte a román sajtó. „A brassói lepkék jelenlétével kapcsolatos jelentések nyomán tájékoztatjuk Önöket, hogy felvettük a kapcsolatot a brassói növényegészségügyi egységgel, és a következőkről értesültünk: a rovar, amely Brassóba és az ország több településére, köztük Bukarestbe is behatolt, egy vándorlepke, más néven a Buha gamma (Autographa gamma)” – áll a városháza Facebookon közzétett közleményében.
A Hotnews.ro tájékoztatása szerint a hivatal hozzátette, hogy ez egy olyan lepke, amelynek teste és belső szárnyai füstösbarna színűek, a hátsó szárnyak tövénél világosbarnák, a vége felé pedig füstösek. Számos növénnyel táplálkozik, de előnyben részesíti a hüvelyeseket (borsó, szójabab, lucerna) és a zöldségeket, például a salátát, a káposztát, a babot, a burgonyát, de a gabonaféléket is.
„Egy káros rovarról van szó, amely számos zöldséget, többek között salátát, káposztát, babot és burgonyát is megtámadhat. Polifág kártevő, az ország minden területén jelen van. Közepes méretű, nappal és alkonyatkor is repül, virágnektárt és leveleket keresve, amelyekre petéit rakhatja. A számuk valamivel magasabb a szokásosnál a kedvező környezet, például a magas hőmérséklet és a vegetáció fejlődése miatt, amelyet az elmúlt időszak magas páratartalma okozott.”
Az intézmény kijelentette, hogy „ez a fajta lepke nem veszélyes az emberre, de ha a hernyók száma túlságosan megnő, az hatással lehet a növényzetre, különösen a termesztett zöldségfajokra”, és hogy nincsenek megoldások a leküzdésére.
„Ez egy szezonális jelenség, amely három-négy napig tart, és nincsenek városi szintű védekezési megoldások vagy jóváhagyott rovarirtó szerek erre a célra. A rovarirtó szerek – biocidok (fertőtlenítéskor – szúnyog- és kullancsirtáskor használják) nem hatékonyak ezen lepkefajok leküzdésében.”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.