BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Déli nyitás: az olajban gazdag Kuvait is elérhető lett közvetlen légi járattal

Budapestről 2025 nyarától új közvetlen légi járatok nyílnak a Közel-Kelet és Ázsia felé, erősítve a déli és keleti nyitás stratégiáját. Kuvait a hetedik közel-keleti úti cél, amely elérhető lett a magyar fővárosból Abu-Dzabi, Dubaj, Izrael, Jordánia, Katar és Szaúd-Arábia után.

Közvetlen légi járat indult Budapest és Kuvaitváros között, a Jazeera Airways járata heti kétszer közlekedik – mondta Illés Boglárka, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren tartott járatindításon.

Jet,Aircraft,Landing,At,Kuwait,City,3d,Rendering,Illustration.,Arrival közvetlen légijárat indult Budapest és Kuvaitváros között
Mostantól átszállás nélkül eljuthatunk Kuvaitvárosba / Fotó: Shutterstock

„Megígértük, megcsináltuk” – fogalmazott a köszöntőjében a politikus. Illés emlékeztetett, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok 60. évfordulóján, tavaly jelentette be, hogy közvetlen légi járat jöhet létre Budapest és Kuvaitváros között. 

Hangsúlyozta: több mint tíz éve döntött a kormány a déli nyitás politikája mellett, és a stratégia működik, mivel Kuvait a hetedik közel-keleti úti cél, amely elérhető lett Budapestről. A déli nyitásnak köszönhetően már átszállás nélkül lehet eljutni Budapestről Abu-Dzabiba, Dubajba, Izraelbe, Jordániába, Katarba, Szaúd-Arábiába és Kuvaitba.

Nagy Márton bejelentette: elindul a ferihegyi reptér vasútfejlesztése, új cargorepteret épít a kormány

Elindítja a kormány a Ferihegyet a fővárossal összekötő vasúti beruházást, emellett egy új cargorepteret építene – jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter. A két beruházást magánbefektetők bevonásával koncessziós szerződés keretében valósítanák meg, a felhívásokat még idén kiírnák.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.