Fekete nap: Musk váratlanul ledobta az atombombát Trumpra, a világ leggazdagabb embere és az amerikai elnök a szemünk láttára semmisítik meg egymást – ez történt az éjjel
Az Egyesült Államok két legmeghatározóbb és legmegosztóbb alakja, Donald Trump és Elon Musk nyílt és intenzív vitába keveredett – egy olyan költségvetési törvényjavaslat miatt, melynek sorsa az egész ország gazdaságát befolyásolhatja.

Csütörtökön robbant ki látványosan a nyilvános viszály Donald Trump és egykori szövetségese, Elon Musk között. A tét nem kisebb, mint az amerikai elnök nagyszabású adó- és költségvetési javaslata, amely a Trump-adminisztráció egyik kulcsfontosságú politikai célja. Az elnök a kongresszus előtt lévő törvényjavaslattal kapcsolatban azt írta, hogy az a költségvetés kiadásainak 1600 milliárd dolláros csökkentését és az ország történetének legnagyobb adócsökkentését tartalmazza.
Musk az X-en „gusztustalan szörnyszülöttnek” nevezte a törvényt, és olyan archív nyilatkozatokat kezdett megosztani, melyekben maga Trump és más republikánus vezetők is az állami túlköltekezés veszélyeire figyelmeztetnek. A vita hamar eldurvult:
Trump kijelentette, hogy akár minden állami szerződést felbonthat Musk vállalataival
– így a Tesla és a SpaceX is célkeresztbe került. A tech milliárdos erre válaszul azzal fenyegetett, hogy leszereli a NASA űrhajósait szállító SpaceX Dragon űrhajót, miközben a Tesla részvényei 14 százalékot zuhantak, 150 milliárd dolláros piaci értékvesztést okozva.
Musk nem állt meg itt: megosztott egy videót, amelyen Trump Jeffrey Epsteinnel bulizik, majd nyilvánosan kétségbe vonta az elnök hitelességét. A Fehér Ház szóvivője, Karoline Leavitt „sajnálatos epizódként” értékelte Musk vádjait, és azt állította, a tech vezető csak azért támadja a törvényt, mert az nem tartalmazza a számára kedvező elektromosjármű-támogatásokat.
Musk viszont tagadja, hogy az elektromos autók miatt fordult volna szembe Trumpal, és azt állítja:
a törvény 2,5 billió dolláros hiányt okozna, ami veszélybe sodorhatja az ország pénzügyi jövőjét.
Emellett szokatlan módon egy közvélemény-kutatást is indított arról, hogy vajon szüksége van-e Amerikának egy új politikai pártra.
A helyzetet tovább súlyosbította, hogy Musk azt állította: Trump a 2020-as választást az ő támogatása nélkül elvesztette volna. Trump minderre csalódottsággal reagált: „Elon és én nagyszerű kapcsolatban voltunk. Nem tudom, leszünk-e még valaha.” Az egykori szövetségesek látványos szakítása új szintre emeli a republikánus belső feszültségeket, miközben a kongresszusban egyre keményebb harc dúl a költségvetési javaslat elfogadásáért. Egy dolog biztos: ez a konfliktus nemcsak milliárdokról, hanem a politikai jövő befolyásolásáról is szól.


