BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egy skandináv ország is fellép a túlzsúfoltság ellen – így sarcolják meg a turistákat

Már a skandináv országokban is túlzsúfoltság alakulhat ki egyes népszerű turisztikai helyeken. Norvégia turisztikai illeték bevezetéséről döntött.

Éjszakánként 3 százalékos turisztikai illetéket bevezető törvényt szavazott meg csütörtökön Norvégia parlamentje. Az új illetéket a sűrűn látogatott térségekben az önkormányzatok vethetik ki szállodákban vagy az olyan platformokon keresztül bérelt magánszállások esetében, mint az Airbnb. A bevételeket kizárólag turisztikai célú közlétesítmények finanszírozására fordíthatják.

Norvégia turisztikai illetéket vezet be
Oslo, Norvégia
Vendégéjszaka-rekordot ért el 2024-ben Norvégia / Fotó: Shutterstock

Azoknak az önkormányzatoknak, amelyek az illeték bevezetéséről döntenek, igazolniuk kell, hogy hiányos infrastruktúrával rendelkeznek, amely korlátozott számú turista kiszolgálására képes. Döntésüket a kormánynak is jóvá kell hagynia.

A törvény értelmében a helyhatóságok illetéket vethetnek ki olyan turistahajókra is, amelyek norvég kikötőkbe futnak be.

Norvégia is szembesült a túlturizmussal

Hivatalos adatok szerint Norvégia tavaly 38,6 millió vendégéjszakával új rekordot ért el. Ez azonban túlzsúfoltsághoz vezetett egyes népszerű turisztikai helyeken.

A szállásszolgáltatók ellenezték az illeték bevezetését, mivel attól tartanak, hogy az hatással lehet az ágazat forgalmára.

Norvégia nem az első, és nem is az utolsó, ahol hasonló adót vetnek ki a turistákra. A Világgazdaság még év elején összegyűjtötte, hogy idén melyik országban milyen idegenforgalmi adóval, tilalommal és korlátozással találhatjuk szembe magunkat turistaként. 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.