BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kína tartja a szavát: az amerikai megállapodás után azonnal engedélyezte a ritkaföldfém mágnesek exportját

A legnagyobb kínai gyártó szállíthat külföldre. A ritkaföldfém mágnesek mellett más termékek exportja is felgyorsulhat.

A ritkaföldfém mágnesek egyik legnagyobb kínai gyártója megkapta a kiviteli engedélyt többek között az Európai Unióba, Délkelet-Ázsiába és az Egyesült Államokba. Utóbbi a Peking és Washington közötti feszültség enyhülésének lehetséges jele.

ritkaföldfém-mágnesek
A ritkaföldfém mágnesek többek között az autóipar számára is nélkülözhetetlenek / Fotó: AFP

A JL Mag Rare-Earth szerdai közleménye szerint az illetékes kínai tisztviselők jóváhagytak bizonyos számú exportkérelmet ritkaföldfém termékek, mágnesek mellett, motorrotorok és egyéb alkatrészek szállítására.

A Reuters tudósítása szerint a vállalat azt követően kérte az engedélyeket, hogy Kína áprilisban több ritkaföldfémet és kapcsolódó mágnest felvett az exportellenőrzési listára. 

A kérelmeket most „egymás után” hagyják jóvá,

közölte a cég a sencseni tőzsde hivatalos befektetői kapcsolati platformján.

A Bloomberg tudósítása szerint a hongkongi tőzsdén jegyzett részvényei 12 százalékkal emelkedtek a hírre, a legmagasabb napközbeni szintre ugrottak 2022 óta.

Több iparágban is nélkülözhetetlenek a ritkaföldfém mágnesek

A ritkaföldfémek állnak az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi háború középpontjában, és részei a londoni tárgyalásokon elért áttörésnek is. Peking fegyverként használja monopolhelyzetét, hogy visszavágjon Donald Trump amerikai elnök vámjaiért.

A Reuters ezzel kapcsolatban emlékeztetett, hogy a JL Mag Rare-Earth közvetlenül azután tudatta a hírt, hogy megállapodott a két delegáció, azt viszont nem közölte, mikor hagyták jóvá a kérelmeket.

A ritkaföldfémek és a hozzájuk kapcsolódó mágnesek létfontosságúak az autóipar, a félvezető- és turbinagyártók, valamint a védelmi ipar számára, és kevés vállalat halmozott fel belőlük elegendő mennyiségben a gyártás folyamatos fenntartásához. Ilyen például a Hyundai, amely egy évre elegendő készletekkel rendelkezik, Európában viszont már állnak le autóipari beszállítóüzemek és gyártósorok.

Mining,Dump,,Or,Haul,Truck,With,A,Load,Of,Rock, ritkaföldfém
Kína kihasználja monopolhelyzetét / Fotó: BJP7images

A tárgyalások után az amerikai tisztviselők azt mondták, hogy „feltétlenül számítanak” a ritkaföldfémek és mágnesek szállítása körüli kérdések megoldására. 

A keretegyezményt azonban még az amerikai és a kínai elnöknek is jóvá kell hagynia.

Kína kihasználja monopolhelyzetét

Az amerikai vállalatok néhány kínai beszállítója a közelmúltban már kapott hat hónapra szóló kiviteli engedélyt ritkaföldfémekre, de a sok kérelem és a folyamat lassúsága miatt továbbra is bizonytalanság uralkodik, közölte a múlt héten a kínai Amerikai Kereskedelmi Kamara.

Peking az EU-nak is felajánlott zöldfolyosót az exportengedélyek gyorsabb elbírálására.

A ritkaföldfém mágnesek kínai exportja már áprilisban jelenősen, az egy évvel korábbihoz képest 54 százalékkal csökkentek. A májusi adatokat hamarosan nyilvánosságra hozzák. 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.