Németország egy állami tulajdonú stratégiai gáztároló létrehozásáról tárgyal – írja a Bloomberg meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. A hírügynökség forrásai szerint, akik állítólag ismerik a terveket, a stratégiai gáztároló az amerikai vészhelyzeti olajtartalék mintájára születne, de kisebb kapacitással.
A német gazdasági minisztérium szakértőket bízott meg az állami tulajdonú gáztárolók megvalósíthatóságának felmérésével. A legtöbb gáztárolót magáncégek töltik fel, amelyek nyáron vásárolják meg az energiahordozót, a gáz télig történő tárolásáért fizetnek, amikor a reményeik szerint profittal eladhatják a piacon. A Bloomberg megállapításához kívánkozik, hogy egy állami tulajdonú tárolót is nyáron érdemes feltölteni, amikor olcsóbb a gáz, és jó profit mellett érdemes lehet belőle felszabadítani készleteket, ha az ország vezetése úgy ítéli meg, hogy az adott idényben szükségtelen fenntartani a stratégiai készletet, illetve ha a készlet olcsón és biztosan pótolható. Ilyenre Magyaroszágon is volt példa.
A hírügynökség úgy értesült telefonon egy kormányszóvivőtől, hogy a német minisztérium pályázatot ír ki a gázpiac széles körű tanulmányozására, aminek a stratégiai tárolás csak egy aspektusa lenne. Európában Németország rendelkezik a legnagyobb gáztároló-kapacitásokkal. A létesítmények feltöltése azonban nehézkes a rossz gazdasági helyzet miatt. Ezért a közelmúltban enyhítették a feltöltést érintő követelményeket. A feltöltés elmaradása miatt egyes üzemeltetők, például az Uniper SE, azzal fenyegetőznek, hogy bezárják azokat a telephelyeket, amelyek nem termelnek nyereséget. A német gazdaságot mozgató iparvállalatoknak azonban gázra van szükségük, ezért a tisztviselők fontolgatják az állami tulajdonú tartalékok használatát. A hír nem szól arról, hogy ez esetben az iparvállalatok miért várnak a kereskedőkre, miért nem tároltatnak földgázt a saját céljukra.
Az Egyesült Államok példája azért lehet vonzó Németországnak, mert a német Energiaügyi Minisztérium weboldala szerint az amerikai stratégiai kőolajtartalék – amely a világon a legnagyobb –, jelentős visszatartó erő az olajimport-korlátozásokkal szemben, és kulcsfontosságú eszköz a külpolitikában.
Néhány uniós tagország, köztük Olaszország és Ausztria, már rendelkezik államilag ellenőrzött stratégiai gáztartalékokkal, amelyek nem állnak szabadon rendelkezésre a piac többi része számára. Az állami tartalékok átlagosan a blokk teljes tárolókapacitásának mintegy 11 százalékát fedik le a Gázátviteli Rendszerirányítók Európai Hálózata szerint. Nyilvános adatok szerint június 15-én a német gáztárolók töltöttsége 45,79 százalékos volt.
Ez ugyan Olaszország után a második legnagyobb bespájzolt mennyiség, de az éves német igénynek csak a 13,02 százalékára elég.
A magyarországi adatok jobbak: a töltöttség 48,54 százalékos, ebből az éves szükséglet 35,06 százaléka fedezhető.
A probléma különösen releváns az ország déli részén, ahol az ipar gázkereslete magas. Míg a kormány a közelmúltban csökkentette a gáztárolási célszámokat, hogy enyhítse a készletfelhalmozásra nehezedő árnyomást, a svájci és osztrák határ közelében lévő négy telephelyen megtartotta a nagyobb feltöltési követelményt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.