Uniós szankciók csődje: Lengyelország csak most vette észre, hogy az oroszok végig rajta keresték degeszre magukat – azt se tudja, hogyan tiltsa ki őket
Komoly kihívást jelent a lengyel autógázpiacon az olcsó orosz bután behozatala – figyelmeztetett Bartosz Kwiatkowski, a Lengyel Folyékonygáz Szövetség (POGP) képviselője a Petroleum Ukraine – Warsaw’25 konferencián. A szakember szerint az orosz LPG-re vonatkozó szankciók ellenére a tiszta bután nem került tiltólistára, emiatt az utóbbi hónapokban az importja megtriplázódott.

„A bután részaránya 7 százalékról 20 százalékra nőtt, és ez világosan látszik az első negyedéves adatokból” – mondta Kwiatkowski . Kiemelte: márciusban rekordmennyiségű, 37 ezer tonna orosz bután érkezett Lengyelországba, szemben az egy évvel korábbi 8 ezer tonnával. A megnövekedett orosz import mesterségesen alacsonyan tartja az árakat, torzítja a versenyt és akadályozza a lengyel energiaszektor diverzifikációját.
A POGP képviselője három lehetséges megoldást vázolt fel a helyzet kezelésére:
- Az első és legátfogóbb: az Európai Unió szintjén kiterjeszteni a szankciókat a butánra is. Ezt azonban politikailag nehéz kivitelezni, mivel egyes tagállamok – például Magyarország és Szlovákia – ellenállását váltaná ki.
- A második lehetőség egy különleges importvám bevezetése lenne az energetikai célú bután behozatalára. Ez már csupán minősített többséget igényelne az uniós tagállamok részéről, de így is összetett tárgyalásokat és politikai szándékot követel.
- A harmadik megoldásként Kwiatkowski a nemzeti szintű beavatkozást említette: tilos lenne Lengyelországon belül összekeverni az importált butánt más gázokkal, ami visszafoghatná annak piaci beépülését. Ez a lépés ugyanakkor nem zárná ki az esetleges megkerülést szomszédos országokon keresztül.
A lengyel vámhatóság egyelőre szigorította az ellenőrzéseket: áprilisban és májusban több olyan butánszállítmányt fordítottak vissza, amelyek három szankciós listán szereplő orosz finomítóból származtak. Kwiatkowski azonban figyelmeztetett, hogy ez csak ideiglenes megoldás, hiszen az orosz eredetű bután még mindig könnyen bejuthat a lengyel piacra harmadik országokon keresztül, „európai termékként” álcázva magát.
Teljes gáztilalom: nagyon feszültté váltak az EU tárgyalásai az orosz energiaszankcióról
Az Európai Bizottság olyan jogszabálycsomagot terjesztett elő, amely 2027 végéig teljesen megszüntetné az orosz gázimportot, beleértve a vezetékes és LNG-szállításokat is. A tervezet 2026 elejétől tiltana új szerződéseket, a meglévő megállapodások fokozatos lezárásával. Több tagállam, köztük Magyarország és Ausztria, ellenzi a javaslatot, mert szerintük az energiaszuverenitást és az ellátásbiztonságot veszélyezteti. A bizottság szerint azonban az intézkedés kulcsfontosságú Moszkva bevételeinek csökkentése és az EU energiafüggetlensége szempontjából. Mivel nem szankciós alapon készül a jogszabály, a magyar és szlovák vétó kikerülhető a minősített többségi döntéssel.
Rendkívüli: teljes fordulat, meghátrálhat az Európai Bizottság az orosz olaj ügyében
Az Európai Bizottság szorgalmazta az orosz olajexportra vonatkozó árplafont, de az Izrael és Irán között kiéleződő konfliktus miatt a terv nem kivitelezhető. Az ársapka hatékonyságát többen megkérdőjelezték, mivel az orosz olaj ára rendszeresen meghaladja a jelenlegi árplafont, részben az Oroszország által kiépített árnyékflotta miatt.


