BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szerbiában bevezetik a digitális betegállomány rendszerét 

Belgrádi bejelentések szerint az e-Betegállomány (E-Bolovanje) bevezetése még idén megvalósul. Ezzel egy újabb lépést tesznek a közszolgáltatások digitalizációja terén. Az állampolgárok elektronikusan intézhetik a betegállományhoz kapcsolódó ügyeket.

Az elektronikus betegszabadság-rendszer a várakozások szerint megkönnyíti a kommunikációt az egészségügyi intézmények, a munkáltatók és a munkavállalók között. Az elektronikus betegszabadság szolgáltatása egyesíti, illetve összeköti az orvosok, a munkaadók és a Köztársasági Egészségbiztosítási Alap (RFZO) informatikai rendszereit. 

Szerbia betegállomány kórház
Szerb kórház – digitálisan is intézhető a betegállomány / Fotó: Collection ChristopheL via AFP

Az IMF küldöttsége szerbiai vizsgálódása során rámutatott a vélhetően nagyszámú jogosulatlan betegszabadság problémájára. Ez is ösztönzi most a korábban már bejelentett és tervezett intézkedés bevezetését. Tavaly még arról beszéltek az illetékesek, hogy idén márciustól bevezetik a rendszert, de a kezdés egyelőre várat még magára. 

Elektronikusan zajlik a betegállomány folyamata

A tervek szerint a választott háziorvosok elektronikusan küldhetik el a betegállományra vonatkozó igazolásokat a munkáltatók részére, így a dolgozóknak nem kell személyesen leadniuk a papíralapú dokumentumokat. Ez előnyös lehet azok számára, akik egészségi állapotuk miatt nehezen tudnák intézni az ilyesfajta dolgokat. A szolgáltatás bevezetése a remények szerint csökkenti majd a visszaélések számát is. A külföldi beruházók egyik kifogása, sok esetben panasza, hogy Szerbiában nagyon magas a betegszabadságok aránya. 

Előfordul, hogy egy-egy szektorban a munkavállalók húsz százaléka valamilyen okból nem dolgozik, és nagy részük betegszabadságon van ilyenkor. 

Csodálatos gyógyulások

Szerbiában az előírások szerint a betegszabadságon lévő dolgozó a teljes fizetés 65 százalékára jogosult. Van néhány olyan eset, amikor az egészségbiztosítási törvény alapján teljes munkabérre válik jogosulttá a betegszabadságon lévő munkavállaló. Munkahelyi sérülés, foglalkozási megbetegedés esetén a teljes összeg jár. Veszélyeztetett terhesség esetén, a betegszabadságon lévő várandós nők esetében szintén teljes összeg jár. 

  • Az első 30 napi fizetést a munkáltató, 
  • a 31. naptól pedig a Köztársasági Egészségbiztosítási Alap (RFZO) biztosítja. 
  • Önkéntes szerv-, sejt- és szövetadományozás esetén az RFZO állja a betegszabadság alatti munkabért. 
  • Ha a szülő 18 év alatti, súlyosan beteg gyermeke ápolása miatt van távol a munkahelyétől, szintén teljes bérkompenzációra jogosult, egészen a gyerek gyógyulásáig, vagy 18. életéve betöltéséig. 
  • A háziorvos a tavalyi év elejétől legfeljebb 30 nap betegszabadságra írhatja ki a pácienst, de fontolgatták, hogy ezt is 15 napra csökkentenék. 

Kivételt képeznek a frissen műtöttek, az onkológiai betegek, a rokkantsággal élők és a várandós nők. Harminc nap elteltével egy többtagú orvosi bizottság elé kell menni, ők döntenek az esetleges hosszabbításról. Az elemzők rámutatnak, hogy érdekes módon a legtöbb beteg – amikor a háziorvos még 60 napra is kiírhatta a betegszabadságot – a betegállomány 59. napján gyógyult meg. Legalább is ezt mutatták a statisztikák.  

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.