Donald Trump 90 nappal, azaz szeptember közepéig meghosszabbítja a TikTok amerikai leányvállalatának eladására vonatkozó, június 19-i határidőt – közölte kedden a Fehér Ház.
„Trump elnök nem akarja, hogy a TikTok elsötétüljön” – mondta Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője, és hozzátette, hogy a kormányzat a következő három hónapban a tranzakció lezárásán és azon dolgozik, hogy az amerikaiak biztonságosan használhassák tovább az alkalmazást.
Az amerikai elnök kedden arról beszélt, hogy a folyamatban valószínűleg szükség lesz Kína jóváhagyására, amit úgy gondol, hogy megkapják.
Trump már májusban jelezte, hogy meghosszabbítja a június 19-i határidőt, miután a TikTok segítette őt a fiatal szavazók elérésében a 2024-es választáson.
A szóban forgó törvény értelmében ugyanakkor a vállalatot el kellene adni vagy be kellene zárni jelentős előrelépés hiányában. A jogszabály szerint ugyanis a TikTok január 19. után már nem működhetne az Egyesült Államokban, amennyiben a ByteDance nem adja el az amerikai érdekeltségeit, vagy nem mutat fel jelentős haladást az értékesítésben.
Trump január 20-án kezdte meg második elnöki ciklusát, és úgy döntött, nem hajtja végre a tilalmat. Először április elejére, majd májusban június 19-re tolta ki a határidőt.
Márciusban Trump jelezte, hogy akár a kínai termékekre kivetett vámok csökkentésére is hajlandó lenne, ha ezzel meg tud egyezni a TikTok anyavállalatával, a kínai ByteDance-szel.
Tavasszal egy olyan megállapodás körvonalazódott, amely során a TikTok amerikai működése egy új, amerikai központú és többségi amerikai tulajdonban lévő cégbe került volna, de ezt felfüggesztették, miután Kína jelezte, hogy nem hagyná jóvá az üzletet Trump magas kínai vámokra tett bejelentései után.
Demokrata szenátorok szerint Trumpnak nincs jogi felhatalmazása a határidő ismételt meghosszabbítására, és úgy vélik, hogy a szóban forgó üzlet nem felelne meg a jogszabályi követelményeknek – értesült a Reuters.
Bajba kerültek a TikTok e-kereskedelmi álmai, home office-ba küldték a dolgozókat, leépítések jöhetnek
Az alkalmazás jövője is kérdéses az Egyesült Államokban, miközben az e-kereskedelmi terveket a vámok is fékezik. A TikTok Shop amerikai részlegénél ezért leépítések jöhetnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.