Donald Trump 50 százalékos vám bevezetéséről döntött a Brazíliából érkező árucikkekre augusztus 1-jei hatállyal – az amerikai elnök szerdán írta alá az erről szóló rendeletet, ami megfelel a korábban kilátásba helyezett büntetőintézkedésének. A jogszabály szövege szerint a brazil kormány közelmúltbeli politikája, valamint gyakorlata és intézkedései fenyegetést jelentenek az Egyesült Államok nemzetbiztonságára, külpolitikájára és gazdaságára.
Brazília kormányának tagjai olyan intézkedéseket hoztak, amelyek beavatkoznak az Egyesült Államok gazdaságába, megsértik amerikai személyek szólásszabadsághoz fűződő jogait, sértik az emberi jogokat, és aláássák az Egyesült Államok saját állampolgárainak és vállalkozásainak védelméhez fűződő érdekeit
– olvasható Donald Trump rendeletében.
Az amerikai elnök az 50 százalékos vám indokaként külön nevesíti a brazil igazságszolgáltatási szervek büntetőeljárását a korábbi elnök, Jair Bolsonaro ellen, ami Washington álláspontja szerint „hozzájárul a jogállamiság szándékolt leépítéséhez Brazíliában”.
Az elnöki rendelet megjelenésével egy időben Marco Rubio amerikai külügyminiszter bejelentette, hogy az Egyesült Államok szankciókkal sújtja a brazil legfelsőbb bíróság egy bíráját. A miniszteri közlemény szerint Alexander de Moraes az emberi jogok súlyos megsértése miatt kerül büntetőintézkedések hatálya alá.
Átfogó kereskedelmi megállapodást kötött az Egyesült Államok és Dél-Korea. Az elnök a közösségi médiaoldalán jelentette be az egyezséget, amely
a két partner közötti jövőbeli kereskedelem mellett beruházási kötelezettségvállalást is tartalmaz.
Donald Trump szavai szerint Dél-Korea vállalta 350 milliárd dollár befektetését amerikai érdekeltségekbe, amelyeket az amerikai elnöknek van joga kijelölni, valamint a szöuli kormány 100 milliárd dollár értékű cseppfolyósított földgázt és egyéb energiatermékeket is vásárol az Egyesült Államoktól.
Az egyezség további kötelezettségvállalást is tartalmaz dél-koreai beruházásokra, amelynek összegét két héten belül jelentik be, amikor a dél-koreai államfő személyesen látogat el a Fehér Házba – írta Donald Trump, aki egyben gratulált I Dzsemjongnak hivatalba lépése alkalmából.
Megegyeztünk egy 15 százalékos vámban Dél-Korea számára, Amerikát nem terheli majd vám
– fogalmazott az amerikai elnök az újabb kereskedelmi megállapodást bejelentő közleményében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.