A világ legnagyobb rakétájának fejlesztése új szakaszba lép: Elon Musk bejelentette, hogy a SpaceX már a jövő évre elkészülhet a Starship új, harmadik generációjával, amely minden eddiginél nagyobb teljesítményt nyújt majd. A cél nem kevesebb, mint a rakéta teljes újrafelhasználhatósága, miközben több mint 100 tonna hasznos terhet képes Föld körüli pályára juttatni.
A jelenleg használt Version 2 Starship legfeljebb 35 tonna terhet tud szállítani, és eddig csak a hordozórakétát sikerült épségben visszahozni a teszteken. Bár az idei évben két robbanással végződő kísérlet is hátráltatta a munkát, a legutóbbi repülés sikeres volt, így a cég most a következő szintre koncentrálhat. Musk szerint már csak egyetlen darab maradt a második generációból, ezután minden fejlesztés a Version 3 Starshipre fókuszál, amely „óriási ugrást” jelent majd a képességekben.
Elon Musk a bejelentést az All-In Podcast konferencián tette, ahol hangsúlyozta:
hacsak nem történnek komolyabb visszaesések, a SpaceX már 2025-ben képes lesz bemutatni a teljesen újra felhasználható űrhajót.
Ez azt jelenti, hogy nemcsak a hordozórakéta, hanem maga a hajó is biztonságosan visszatérhet, majd újraindítható lesz.
Az új verzió várhatóan több mint 100 tonna hasznos terhet tud majd alacsony Föld körüli pályára juttatni – ez háromszorosa a jelenlegi modell teljesítményének. Ez a képesség alapvetően formálhatja át a műholdkilövési és a jövőbeli űrutazási terveket.
A SpaceX rakéták egyik legégetőbb problémája jelenleg a folyékony oxigén (LOX) tartályok szivárgása, ugyanis legtöbb esetben emiatt robbannak fel fellövés után. Az elmúlt időszakban több esetben is a LOX-szivárgás állt az indítási kudarcok vagy halasztások hátterében: legutóbb a SpaceX 10. rakétaindítását késleltette a tartályszivárgás, viszont idén nyáron nem ez volt az első eset.
Kapu Tiborék Axiom–4 misszióját többször is el kellett halasztani, július elején viszont szintén szivárgás miatt állították le az indítást.
Az indiai ISRO csapata először LOX-szivárgást, majd később repedést észlelt a Falcon 9 hordozórakéta gyorsítófokozatában, így a SpaceX-rakéták visszatérő meghibásodása okozta Kapu Tiborék indításának többszöri elhalasztását. A folyékony oxigén tárolása és kezelése a világűr legkeményebb mérnöki feladatai közé tartozik.
A konferencián Musk kitért a SpaceX másik nagy projektjére, a Starlink műholdas internetszolgáltatásra is. A cég hétfőn jelentette be, hogy mintegy 17 milliárd dollárért vásárolt frekvenciákat az EchoStar vállalattól, ezzel megteremtve a lehetőséget arra, hogy a Starlink közvetlenül mobiltelefonokra is szolgáltatást nyújtson.
Ehhez azonban új műholdakat kell építeni, és az okostelefonok gyártóival is együtt kell működni, hogy a készülékek támogassák az új frekvenciákat. Musk szerint körülbelül két év múlva lehetnek készen az első ilyen eszközök. Hangsúlyozta:
a SpaceX nem akarja kiszorítani a nagy amerikai szolgáltatókat, mint az AT&T, a Verizon vagy a T-Mobile.
Ehelyett inkább egy „átfogó megoldást” kínálnának, amely nagy sávszélességet biztosít otthon és közvetlenül mobilra is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.