Catherine Austin Fitts, az amerikai Lakásügyi és Városfejlesztési Minisztérium vezetőjének helyettese volt idősebb George Bush elnöksége idején, a tisztséget 1989-től 1990-ig töltötte be. A korábban befektetési bankárként dolgozó Fitts nemrég egy érdekes állítással állt elő Tucker Carlson podcastműsorában. Fitts azt állította, hogy az Egyesült Államok kormányai 1998-tól 2015-ig titokban egy föld alatti bunker- és menedékhálózatot építettek ki az ország területe alatt, melyre nem kevesebb mint 21 ezer milliárd dollárt költöttek. Az ötlet részéről nem új, már 2004-ben ezt állította egy folyóiratban megjelent tanulmányában. A szövetségi kormány nem reagált a különös állításra – írja az Origo.
Fitts kijelentései között azonban talán a legnagyobb figyelmet azon állítás kapta, miszerint a jelzett időszakban kb. 170 föld alatti titkos bázis létesült az amerikai szárazföldön a felszín alatt, illetve néhány az óceán mélyén, esetleg valamennyi külföldi területen is.
A korábbi befektetési bankár szerint e létesítményeknek a célja, hogy a közelgő nagy „kihalási esemény” idején a világ társadalmi elitje, a leggazdagabb és legbefolyásosabb emberek ezekbe visszahúzódva átvészeljék a kataklizmát.
Fitts először egy 2004-ben megjelent tanulmányban fejtette ki nézeteit a titkos amerikai költekezésekről. Majd 2017-ben a Michigani Állami Egyetem közgazdászával, Mark Skidmore-ral közösen írt egy jelentést, amelyben azt állították, hogy az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma és az Egyesült Államok Lakásügyi és Városfejlesztési Minisztériuma 17 év alatt 21 ezer milliárd dollárnyi „jogosulatlan költést” hozott össze.
Ezt helyenként „felhatalmazás nélküli kiadásnak” is nevezték, és Fitts a fejtegetéseiben leírja, hogy a források egy része egy szociális bérlakásépítési program megmaradt pénzeinek, túltervezési maradványainak felhasználásából jött össze, aprólékos, sziszifuszi, titokban végzett befektetési munkával. A jelentés szerint figyelemre méltó, hogy a hadsereg a 2015-ös pénzügyi évre 6,5 ezer milliárd dollár értékben hajtott végre a költségvetésében „támogatás nélküli kiigazításokat”. Azaz: úgy rendezte a költségvetésben szereplő 6,5 ezer milliárd dollárnyi kiigazítást, hogy annak részletei nem ismertek, transzparensen nem átláthatók.
Az egykori kormánytag ugyanakkor hiába tartott ki húsz éven át, 2025-ig 2004-ben már megfogalmazott állítása mellett, bizonyítékot azóta sem szolgáltatott rá.
A 21 ezer milliárdos, 17 éven át tartó furcsa kiigazítás alighanem tényleg az, ami: egy könyveléstechnikai művelet.
Az amerikai kormány egyébként nem is reagált az állításokra, sem az állítólagos bunkerekkel, sem a 21 ezer milliárd dollárral kapcsolatban.
További részletek az Origo cikkében olvashatók.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.