Ausztria a második világháború óta a leghosszabb recesszióval és egyre súlyosbodó gazdasági összeomlással küzd. Az osztrák foglalkoztatási hivatal (AMS) szerdán közölt adatai szerint szeptemberben a munkanélküliségi ráta 7,0 százalékon állt, vagyis nem változott az előző hónaphoz képest. Egy évvel korábban, 2024 szeptemberében még 6,6 százalék volt ez az arány.
A gazdasági összeomlás miatt egyre több vállalat kerül kilátástalan helyzetbe. Sokan már nem képesek túlélni, vagy megtartani alkalmazottaikat a jobb idők érkezéséig – nyilatkozta Johannes Kopf, az AMS vezetője. Hangsúlyozta: szinte hetente érkeznek kedvezőtlen hírek a munkaerőpiacról, a munkanélküliség minden ágazatban, minden tartományban (Karintiát kivéve, ahol csak minimálisan) növekszik, és valamennyi korosztályt érinti.
Szeptember végén közel 299,2 ezer munkanélkülit tartottak nyilván Ausztriában,
szemben az egy évvel korábbi 280 ezerrel, illetve az egy hónappal korábban regisztrált 301,4 ezerrel.
A gazdasági összeomlás ugyan történelmi méretű, de a visszaesés mértéke valamivel enyhébb a vártnál. Az osztrák statisztikai hivatal (Statistik Austria) nemzetgazdasági számításai szerint a bruttó hazai termék (GDP) 2024-ben 0,7 százalékkal csökkent, nem pedig 1,0 százalékkal, ahogyan korábban feltételezték. A 2023-as adatot is felfelé módosították: a korábban jelzett 1,0 százalékos csökkenés helyett 0,8 százalékos mínuszt állapítottak meg.
„Olyan munkahelyeket kell a nyugat-magyarországi régióba szerveznünk, Szombathelyre, Sopronba és az Audi gyöngélkedése mellett Győrbe is, amelyek megtartják a választópolgárokat, és nem kényszerítik sem a fiatalt, sem a középkorút arra, hogy elmenjenek Ausztriába dolgozni” – fogalmazott korábban Lázár János.
Az építési és közlekedési miniszter a Lázárinfón azt is mondta: azért kellett autópályát építeni, hogy logisztikailag megközelíthető legyen Sopron, ezért kell egy másik autópályát építeni Kőszeg–Szombathely–Körmend közé, amelyet 2026-ban el kell kezdeni.
„A 85-ös után jön a 86-os, a 87-es és a Balaton irányában elkezdjük a 84-es autóútnak a négysávosítását” – emelte ki. Lázár János elmondta, hogy a Sopron és a Balaton közötti 100 kilométert a kormány újjá akarja építeni. Ennek a célja az, hogy a város minden irányból megkerülhetetlen legyen logisztikailag.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.