BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Donald Trump ismét találkozna a rettegett észak-koreai diktátorral

Az amerikai elnök szavai szerint „nagyon jól kijön” Kim Dzsongunnal.

 „Teljes mértékben nyitott vagyok egy találkozóra Kim Dzsongun észak-koreai vezetővel” – jelentette ki az amerikai elnök helyi idő szerint pénteken, útban a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) Kuala Lumpur-i csúcstalálkozójára.

Trump
Trump még Kim Dzsongunnal is találkozna / Fotó: AFP

Előző elnöki ciklusa idején Trump háromszor találkozott személyesen Kim Dzsongunnal: először 2018-ban Szingapúrban, majd 2019-ben Hanoiban, utána pedig a Koreai-félszigetet kettéválasztó demilitarizált övezetben.

Pekingre kitérve Trump elmondta, szeretné, ha Kína segítséget nyújtana az Egyesült Államoknak Oroszország ügyében, valamint örülne, ha Peking szabadon engedné a kínai hatóságok által bebörtönzött Jimmy Lai hongkongi üzletembert.

Lai az egyik legjelentősebb személyiség, akit a Peking által bevezetett nemzetbiztonsági törvény alapján vád alá helyeztek. A 2024-ben szigorított törvény szerint bűncselekménynek számít az elszakadást, felforgatást, terrorizmust és a külföldi erőkkel való összejátszást támogató minden cselekedet, és ezek miatt akár életfogytig tartó börtönbüntetés is kiszabható.

Rá fogok kérdezni, és meglátjuk, mi lesz

– jelentette ki az üggyel kapcsolatban Trump az indulása előtti sajtótájékoztatón, amelyen egyúttal megerősítette, hogy nemsokára Hszi Csin-ping kínai elnökkel is megbeszélést folytat.

Mint mondta, 

a találkozón Tajvanról, illetve a mezőgazdasággal kapcsolatos ügyekről is szót ejtenek majd.

„Sok mindent kell megbeszélnünk Hszi elnökkel, neki is sok mindent kell megbeszélnie velünk; azt hiszem, jó találkozónk lesz” – jelentette ki Trump.

Trump második elnöki ciklusának ez az első külföldi körútja; az ötnapos út első állomása Malajzia, ahol részt vesz a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) vezetőinek munkavacsoráján is. Útjának következő állomása Japán lesz, majd Dél-Korea felé indul tovább, ahol részt vesz az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcstalálkozóján.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.