Romániába utazóknak: a medve most igazán nem játék, a Retyezátnál már be is zárkóznak
Medvék tartják rettegésben a romániai Zsil-völgyet, az állatok már a lakott területeken is gyakran megjelennek, akár fényes nappal is. A Vulkán-, Paráng- és Retyezát-hegység lábánál fekvő területet ugyanis a vadon határolja. A probléma ismert, akuttá azért vált, mert a télhez közeledve a medvék aktivitása felfokozódik, mivel elegendő élelmet igyekeznek fogyasztani a hidegek hozta böjt előtt. A Zsil-völgy régiójában pedig különösen elszaporodtak a medvék, és az erősebbek a hegyekből a városok környékére szorítják a gyengébbeket.

A szakértők szerint az alfahímek kijelölik a területüket, így a többi medve egyre inkább a lakott területek felé szorul. Ezeknek a medvéknek a visszavitele a vadonba könnyen lehet, hogy nem jelent megoldást, hiszen ismét a lakott területek felé indulhatnak. A helyi lakosság retteg, sokan sötétedés után már az utcára sem mernek kimenni. Ráadásul a téli álom előtt hízókúrába fogó medvék nem kímélik a tyúkólakat sem az Adevarul összefoglalója szerint.
A medvék elszaporodása ellen a vadászat felpörgetése lehet a megoldás
Az állatok kilövése lehet az egyik megoldás, miután október elsejével elindult a vadászidény a medvékre Romániában, amire részben turizmus is alapult, ám a falvakat fosztogató medvék nem feltétlenül kerülnek az erdőben vadászók puskái elé. Ráadásul a kilőhető medvék számát kvóták is szabályozzák az országban, így idén 426 medve kilövésére van lehetőség, hasonlóan a tavalyi évhez.
A medvék jókora pusztítást okoznak, kerítéseket, kerteket rongálnak meg, és akár több mint tíz tyúkot is levadásznak az ólból,
ezért helyi politikusok szerint mégis célszerűbb lelőni őket, mielőtt tragédia történne, és egy vadállat egy emberre támadna. Vannak, akik éjszakára az ajtót is magukra zárják, de olyan eset is történt, amikor az egyik helyi lakos a szobájában bukkant egy medvére, így az állatot ott ejtette fogságba. Románia rendelkezik egyébként a legnagyobb medvepopulációval Európában, így a vadállatokkal való együttélés gyakran kerül elő a közbeszédben is, nyáron pedig megtiltották a medvék etetését, csalogatását és megközelítését.
Ez azonban a Zsil-völgy lakóit aligha segíti, hiszen ott a medvék szabadon garázdálkodnak, az ott lakók nem keresik az állatok társaságát. A közelmúltban Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter 30 millió lej (több mint 2,2 milliárd forint) forrást jelentett be a medvéket távol tartó villanypásztorok telepítésére a költségvetés nehéz helyzete ellenére. A lépés várhatóan segít majd távol tartani a medvéket a lakott területektől.
Medvére vadászni nem olcsó passzió, még egy elvétett lövés is majdnem ötvenezer forintnak megfelelő összegbe kerül, az árakról például itt tájékozódhatunk.


