BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hatalmas karácsonyi ajándékot kapott Budapest a kormánytól – kiírták a pályázatot, hamarosan indulhat a fővárosi vasútfejlesztés

Folytatódhat Budapest elmúlt száz évének legnagyobb vasútfejlesztése. A kormány kiírta a közbeszerzést a Déli Körvasút harmadik ütemének tervezésére és kivitelezésére.

Rég várt vasúti beruházás indulhat el hamarosan Budapesten, a kormány ugyanis kiírta a Déli Körvasút harmadik ütemének tervezésére és kivitelezésére szóló közbeszerzést. A közlekedési fejlesztésről szóló nyitott közbeszerzési eljárás hirdetménye december végén jelent meg az uniós közbeszerzési értesítőben.

vasútfejlesztés, Déli Körvasút
Folytatódik a hazai vasútfejlesztés, a Déli Körvasút harmadik ütemével / Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

A megrendelő építési és közlekedési minisztériumhoz, vagyis a Lázár János vezette tárcához 2026. február 16-ig lehet benyújtani az ajánlatokat, a kiírásban szereplő vasútépítése munkálatokat pedig 44 hónap alatt kell elvégeznie a nyertes pályázónak.

Hamarosan indul a Déli Körvasút harmadik ütemének megvalósítása

A nyertes ajánlattevő feladata az építési és közlekedési minisztérium  által rendelkezésre bocsátott műszaki kötetek alapján a „Budapest Déli Körvasút III. ütem, Ferencváros állomás átépítése építési beruházás tervezési és kivitelezési feladatainak elvégzése.

A hirdetmény alapján a megvalósítandó feladat az országos vasúti pályahálózat részét képező 1. számú vasútvonalon, Ferencváros vasútállomás területén, 3,9 vonalkilométer hosszban történő vasúti kapacitásfejlesztés kiviteli terveinek elkészítése, azokra a szükséges jóváhagyások megszerzése, valamint a tervekben foglaltak megvalósítása. Az építési munkákat országos vasúti pályahálózathoz kapcsolódó vasútvonalon kell végezni.

A beruházás keretében átépítik a Ferencváros vasútállomást, megépül 13,2 vonalkilométer vágány és több mint 51 vágánykilométer felsővezeték is. 

Átépítik az Üllői úti vasúti hidakat is, a Gubacsi út felett pedig új vasúti híd épül. Emellett három gyalogos aluljárót is kialakítanak az Üllői úton, a Balkán utcában és a Balkán Parkban.

A beruházás a vasútállomás, vasúti híd építése és pályaépítés mellett erősáramú vezetékek és felsővezetékek építését, vasúti jelzések és távközlési berendezések szerelését, egyéb villamosszerelési munkákat, mérnöki tervezési szolgáltatásokat, műszaki tervezési szolgáltatásokat, valamint építésvezetői szolgáltatásokat is magába foglalja.

Folytatódhat a főváros elmúlt száz évének legnagyobb vasútfejlesztése

A kabinet augusztusban kiadott kormányhatározatában hozta nyilvánosságra a következő tíz év tervezett beruházásait, köztük a Déli Körvasút, Budapest elmúlt száz évének legnagyobb vasútfejlesztésének folytatását.

Miután a második ütemben a magyar vasúthálózat egyik legnagyobb forgalmú szakaszán a Ferencváros és Kelenföld vasútállomások közötti részt újítják fel, a harmadik ütemben az úgynevezett bújtatás tervezésre és kivitelezésre több mint 86 milliárdot különítenek el, további 58 milliárdból pedig új megállót kap a Népliget, és 20 milliárdból folytatják a 4. ütemben a környezetrendezést. 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.