BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sztrájkhelyzet: leállhat a legnagyobb szlovák vasmű, csak most vették meg a japánok az amerikaiaktól – összevesztek a munkások és a gyárvezetés

A dolgozói érdekképviselet közlése szerint a lépés annak következménye, hogy a szakszervezetnek nyolc tárgyalási forduló után sem sikerült megegyezésre jutnia a vállalat vezetésével az új kollektív szerződésről. A korábbi kollektív szerződés a tavalyi év végén járt le.

Sztrájkkészültséget hirdetett a kassai U. S. Steelben a vasmű dolgozóinak szakszervezete hétfőn – jelentette a TASR szlovák hírügynökség az érdekvédelmi szervezet közlésére hivatkozva.

Sztrájkkészültséget hirdettek a kassai vasműben
Fotó: AFP

A dolgozói érdekképviselet közlése szerint a lépés annak következménye, hogy a szakszervezetnek nyolc tárgyalási forduló után sem sikerült megegyezésre jutnia a vállalat vezetésével az új kollektív szerződésről. A korábbi kollektív szerződés a tavalyi év végén járt le, a leendő szerződés tartalmáról pedig már tavaly ősz óta folytatnak egyeztetéseket az érdekelt felek.

A vasmű dolgozóinak szakszervezete szerint a megegyezést két lényegi pont gátolja. Az egyik, hogy a vállalat vezetése emelni akarja az egy hétre előírt munkaórák számát, így a munkáltató a jelenlegi heti 35 és fél órás munkahetet 37 és fél órásra akarja bővíteni. 

A vállalat ugyanakkor nem hajlandó eleget tenni a munkavállalók azon követelésének, hogy az idei évben megemeljék a normabéreket, valamint a munkavállalók által kért bónuszjuttatásokat is meg akarják nyirbálni.

A célunk az, hogy a kollektív egyeztetés eredményeképpen elfogadható szinten tartsuk az alkalmazottak életszínvonalát és mindezt úgy, hogy ne kerüljön sor a munkaórák számának növelésére

 – mondta Juraj Varga a szakszervezet vezetője a szlovák hírügynökségnek. Hozzátette: a sztrájkkészültséget a kollektív egyeztetésről szóló törvény alapján hirdették meg, az még nem jelent éles sztrájkot, csupán azon eltökéltségükre hivatott rámutatni, hogy szükség esetén egy éles sztrájk meghirdetésétől sem fognak ódzkodni.

A kassai vasműnek jelenleg mintegy 7700 alkalmazottja van és a tágabb régió legjelentősebb munkaadójának számít. A vállalat - a teljes amerikai U. S. Steel konszern részeként - tavaly nyáron került a japán Nippon acélvállalat érdekeltségei közé. Az amerikai acélóriás japán felvásárlásának másfél évig tartó folyamata tavaly júniusban zárult le.

Thyssenkrupp: indiai kézbe kerülhet az acélmű

A német Thyssenkrupp több lépésben eladhatja  a Thyssenkrupp Steel Europe (TKSE) nevű leányvállalatába szervezett acélipari üzletágát az indiai Jindal Steel Internationalnak. Az indiai acélgyártó október óta végzi a kiszemelt üzletág átvilágítását, miután korábban már nem kötelező ajánlatot tett Európa második legnagyobb acélgyártójára.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.