Kongói bányaélet: maga a földi pokol

A Rubaya környéki bányák – amelyek egyikében a mostani, szerencsétlen baleset is történt – az ország legnagyobb koltánbányái. Az ENSZ adatai szerint ezek a bányák adják a globális tantálmennyiség mintegy 15 százalékát, de a Kongói Demokratikus Köztársaság (KDK) a világ második legnagyobb réztermelője, sőt a világpiacra jutó kobaltmennyiség 60-70 százaléka is innen származik. Ám ezeknek az értékes ásványkincseknek a kitermeléséhez olykor súlyos jogsértések is kapcsolódnak.

A százmilliós, szegény és egyes térségeiben fegyveres konfliktusokkal terhelt KDK-ban rengeteg van a ritka ásványkincsekből

Kongó jelenleg is hatalmas

• réz-, 
• kobalt-, 
• lítium- és 
• tantálkészleteken ül.

Ezek a nyersanyagok pedig kulcsfontosságúak az elektromos járművek, a védelmi rendszerek és a fejlett elektronikai eszközök gyártásában. Így a sok viszontagságtól – ebolától, polgárháborútól és a szinte leküzdhetetlen, társadalmi szintű szegénységtől – sújtott ország megkerülhetetlen partnere az ellátási láncban a nagy bányavállalatoknak, és így végső soron a technológiai, valamint a járműgyártó cégeknek is. De mindannak dacára, hogy egyre több emberi jogi erőfeszítés és per kényszeríti Kongót a bányászat biztonságosabbá tételére, a kétes etika és a kizsákmányoló munkavégzés gyakorlata, különösen a gyermekmunka alkalmazása, továbbra is üldözi az ágazatot.

A kritikus nyersanyagok bányászata megdöbbentő emberi áldozattal jár Kongóban

A nemzetközi figyelem ellenére több ezer gyermek továbbra is veszélyes körülmények között dolgzik a kézműves és kisüzemi bányászatban, mindezt szerény bérekért, feláldozva egészségét, oktatását és jövőjét.

Az Egyesült Államok Munkaügyi Minisztériuma szerint:

„Gyermekek rendszeresen dolgoznak ezekben a bányákban, gyakran veszélyes körülmények között. Míg a bányászat szerepel a Kongói Demokratikus Köztársaság azon veszélyes tevékenységeinek listáján, amelyeknél tilos a gyermekek munkája, a Kongói Demokratikus Köztársaságban a kobaltbányászat nagy része informálisan folyik, ahol a nyomon követés és a végrehajtás gyenge.”

A kézműves bányászatban a munka nagy részét nem gépek, hanem egyének végzik. Az 1800-as évek „aranylázának” (Golden Rush) bányászaihoz hasonlóan a gyerekek egyszerű, munkaigényes bányászati ​​eszközöket használnak, például csákányt vagy lapátot és vödröt. Ráadásul nem használnak biztonsági felszerelést sem. 

A gyerekek hosszú órákat dolgoznak napi 2 dollárnál kevesebbért, és olyan veszélyes feladatokat végeznek, mint például az alagutak ásása, nehéz terhek cipelése és kobaltércek tisztítása puszta kézzel.

A Kongói Demokratikus Köztársaságban a szegénység és a rendszerszintű egyenlőtlenségek a gyermekmunka fő mozgatórugói

A Kongói Demokratikus Köztársaság lakosságának több mint 73 százaléka él a nemzetközi szegénységi küszöb alatt, miközben a növekvő megélhetési költségek egyre nehezebbé teszik a családok túlélését, így sokan nem jutnak elegendő élelemhez. Ennek eredményeként a gyerekeket bányászati ​​munkára kényszerítik, családjaik pedig a jövedelemre támaszkodnak az alapvető szükségleteik fedezésére, de a gyermekfelügyeleti lehetőségek hiányában a női bányászok is gyakran magukkal viszik a gyermekeiket dolgozni. A gyermekek bányákban való munkavégzés céljából történő kereskedelme szintén rideg valóság. A milíciák gyakran rabolják el őket a családjaiktól, hogy a kobaltbányákban dolgozzanak, innentől pedig a kínkeserves munkájuk finanszírozza a fegyveres csoportokat.

Kattintson az Origo oldalára, hogy lássa a képeket, milyen életveszélyes és rettentő körülmények uralkodnak a kongói bányák mélyén!