Idén behúzza a kéziféket a szlovák gazdaság, alig nő a GDP
Szlovákia idei gazdasági növekedése csupán 0,5 százalékos lesz, a növekedést fékezi a kisebb külföldi kereslet, a pénzügyi konszolidáció (az idei zsinórban már a harmadik, mindeddig gyakorlatilag hatástalan takarékossági csomag), valamint az erősödő bizonytalansági kockázatok a globális gazdaságban – ez derül ki a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) Közgazdaságtudományi Intézetének legfrissebb prognózisából.

Ez minden korábbinál komorabb előrejelzés, eddig a Szlovák Nemzeti Bank (NBS) 2026-ban 0,6 százalékkal, a pénzügyminisztérium pedig 1 százalékkal számolt. Az akadémia úgy látja, hogy Szlovákia idei gazdasági növekménye a legalacsonyabb lesz a visegrádi négyeket és Ausztriát magába foglaló csoportban.
Az éves infláció újra eléri a 4 százalékot, köszönhetően a magasabb adókat bevezető konszolidációnak és a vállalkozói szférára nehezedő nagyobb terheknek, emiatt a reálbérek csak minimális mértékben nőnek
– közölte Tomás Miklosovic, az SAV elemzője. Ráadásul a munkanélküliség az elkövetkező időszakban 5,8-5,9 százalékra nőhet a mostani 5 százalék körüli szintről.
Csak lassan javul a gazdasági helyzet
Mérsékelt javulást csak 2027-től várnak, amikor is a Közgazdaságtudományi Intézet prognózisa 1,3 százalékos növekményt vetít előre, a 2028 és 2030 közötti időszakban pedig évente mintegy 2 százalékosat.
Az akadémia arra figyelmeztet, hogy átfogó gazdasági reformok nélkül Szlovákia felzárkózása az uniós átlaghoz tartósan leállhat.
Sajnálatos módon a Fico-kormány voltaképpen folyamatosan önmagával foglalkozik, érdemi gazdasági kérdések nem kerülnek napirendre, még a konszolidációs csomag nyilvánvaló hibáit se küszöbölték ki eddig. Például a napokban derült ki, hogy a takarékosság jegyében idén átmenetileg megszüntetett két, péntekre eső államünnep (május 8. és szeptember 15.) során a kormány elfelejtette törölni az ünnepnapokra vonatkozó 100 százalékos bérpótlékot.
A kabinet köldöknézése, vélt sérelmeinek orvoslása nem csupán ellenzéki észrevétel. Andrej Danko, a nemzeti SNS elnöke, a kormánykoalíció tagja éppen a hétvégén nyilatkozta: az ország stagnál, a kormány működése nem felel meg a választók várakozásainak. Szerinte a 2,5 éve hivatalban lévő kormány tevékenységét az jellemzi, hogy érdektelen problémákat old meg, és miközben a választók a konszolidációk okozta nehézségekre megoldásokat várnak, addig Robert Fico kormányfő elsősorban politikai vitákkal és bosszúállással foglalkozik.


