Trumpnak elege van, segítséget kér a világtól a Hormuzi-szoros felszabadítására: a legnagyobb katonai hatalmak foghatnak össze Irán ellen
Sok ország, különösen azok, amelyeket érint, hogy Irán megpróbálta lezárni a Hormuzi-szorost, az Amerikai Egyesült Államokkal összefogva hadihajókat fog küldeni, hogy a szorost nyitva és biztonságban tartsák – erről posztolt szombat délután Trump.

Az amerikai elnök azt állította, hogy Irán katonai képességeinek 100 százalékát már megsemmisítették, de a perzsa államnak még így is könnyű fellőnie
- drónokat,
- vagy elhelyezni egy aknát,
- esetleg kilőni egy rövid hatótávolságú rakétát
valahol ezen a vízi útvonalon vagy a mentén. Ez független attól, milyen súlyos vereséget szenvedett Irán.
Hormuzi-szoros: Trump meghirdette a tervét, hogyan szabadítaná fel
Csakhogy a Hormuzi-szorost még így is kontroll alatt tartja Irán, ezt a kérdést pedig egyelőre nem tudja rendezni Amerika. Pedig az olajárak emiatt az egekben vannak, 103 dollár felett áll a jegyzés. Ez pedig súlyos energiaválságot okoz globálisan.
Irán közben szabadon szelektál, hogy melyik tartályhajó mehet át a szoroson. Szombati hír, hogy Irán engedélyezte több, indiai zászló alatt közlekedő olajszállító tankerhajó áthaladását a Hormuzi-szoroson – erről Mohammad Fathali, Irán indiai nagykövete beszélt. A döntés kivételt jelent a szoros forgalmára bevezetett iráni blokád alól.
A diplomata az India Today műsorszolgáltató Újdelhiben tartott konferenciáján elmondta: Teherán egyes indiai hajók számára lehetővé tette az áthaladást a stratégiai jelentőségű tengeri útvonalon.
Az Egyesült Államok és Izrael Irán elleni légicsapásai nyomán Teherán gyakorlatilag leállította a hajóforgalmat a szorosban. A Hormuzi-szoros a világ egyik legfontosabb energiaszállítási útvonala: a globális kőolaj- és cseppfolyósítottföldgáz-szállítás mintegy 20 százaléka halad át rajta.
Indiai kormányzati tisztségviselők arról számoltak be, hogy összesen 22, indiai zászló alatt közlekedő hajó tartózkodik a Hormuzi-szorostól nyugatra. A szoroson már áthaladt hajók összesen 92 ezer tonna cseppfolyósított kőolajgázt (LPG) szállítanak, és várhatóan március 16017. között érkeznek Indiába.
- Négy kőolajszállító tanker,
- hat LPG-szállító
- és egy cseppfolyósított földgáz (LNG)
szállítására alkalmas tanker egyelőre az áthaladásra szóló engedélyre várakozik. De általános megoldás továbbra sincs.
Trump most azt vetette fel, hogy remélhetőleg
Kína, Franciaország, Japán, Dél-Korea, az Egyesült Királyság és mások, akiket érint ez a mesterséges korlátozás, hadihajókat küldenek a térségbe,
hogy a Hormuzi-szoros többé ne jelentsen fenyegetést „egy olyan nemzet részéről, amelyet teljesen lefejeztek”. Az amerikai elnök ígérete szerint ezalatt az Egyesült Államok szét fogja bombázni a partvonalat, és folyamatosan ki fogja lőni az iráni csónakokat és hajókat.
„Így vagy úgy, de hamarosan elérjük, hogy a Hormuzi-szoros nyitott, biztonságos és szabad legyen” – zárta bejegyzését Trump.
Trumpnál elszakadt a cérna: Amerika az éjjel brutális csapást mért Irán olajütőerére, amely ezerszer fontosabb, mint a Hormuzi-szoros
Az elnök már nem mondja meg, mikor lesz vége az iráni háborúnak. Most olyan támadás történt, amire a hétvége után a piacok biztosan reagálni fognak: Trump Irán olajütőerét támadta. Egyelőre csak az itteni katonai létesítményeket, de ha a perzsa állam nem engedi át a hajókat a Hormuzi-szorosban, totális megsemmisítés jöhet. Az pedig a mostani 103 dolláros olajat akármeddig drágíthatja.


