Félelmetes térképet tettek közzé: Magyarország is veszélyben, az iráni rakéták hatótávolságán belül van Budapest
Meghökkentő térképet tettek közzé az Izraeli Védelmi Erők (IDF) az X-en. A grafikon ugyanis becslést készít Irán ballisztikus arzenáljának hatótávolságáról, és amely alapján szinte egész Európa, beleértve Magyarországot is, az Iránból kilőtt rakéták hatótávolságán belül van. Az iráni rakéták fenyegetést jelentenek a teljes kontintensre.

Félelmetes térképet tett közzé Izrael: Magyarország is az iráni rakéták hatótávolságán belül van
A grafikont azok után tették közzé, hogy az Indiai-óceánon található Diego Garcia közös amerikai-brit katonai bázis elleni támadási kísérletet hajtott végre Irán. Bár helyi légvédelem hatástalanította a rakétákat, az eset azért aggodalomra okot adó, mert
a katonai központ 4000 kilométerre fekszik Irántól, ami jócskán meghaladja az eddig ismert 2000 kilométeres csapásmérő képességét.
Az IDF szerint a hadművelet kezdete óta először indított el egy olyan nagy hatótávolságú rakétát, amely mintegy 4 000 km-es távolságot képes megtenni.
Már régóta mondjuk: az iráni terrorista rezsim globális fenyegetést jelent. Most pedig olyan rakétákkal rendelkezik, amelyek eljuthatnak Londonba, Párizsba vagy Berlinbe
– írják az X-en.
Régóta fejleszti a rakétáit Irán
Irán évek óta fejleszt közepes hatótávolságú ballisztikus rakétákat, amelyek katonai stratégiájának kulcsfontosságú elemei. Az olyan rendszerek, mint
- a Sajjil,
- a Ghadr és az
- Emad, lehetővé teszik számára, hogy lefedje a Közel-Kelet és a Földközi-tenger keleti részének nagy részét.
Az Etemad típusú rakéta hatótávolsága 1700 kilométer, ezzel Irán például Izrael bármely részét képes elérni.
A felderítésre és közvetlen csapásokra egyaránt használt támadó drónokkal kombinálva Irán olyan képességekkel rendelkezik, amelyek veszélyeztethetik a katonai bázisokat, az energetikai infrastruktúrát és a tengeri útvonalakat a régióban.


