A Tisza külön munkacsoporttal avatkozna be a Mol működésébe – reagált a kormányfő politikai igazgatója
A magyar kormányfő környezetéből reagáltak a Tisza Párt Molt érintő elképzelései miatt.

A Politico írta meg, hogy Tisza Párt körül szerveződő gazdasági szakértők a Mol struktúráját is átalakítanák. Tarr Zoltán arról beszélt a lapnak, hogy a prioritás az, hogy „jó menedzsereket” találjanak, akik képesek végrehajtani ezt a változást.
Elmagyarázta azt is, hogy a vállalati igazgatótanácsokból való toborzás egy másik előnye – a politikai veteránok alkalmazása helyett –, hogy az új miniszterek nem szennyeződtek be kormányzati tapasztalattal.
Tarr elmondta a Politicónak azt is, hogy
a Tiszának „különleges munkacsoportja” van, amely tervet dolgozott ki a Mol kezelésére.
A Politico emlékeztet, hogy a Mol energiacég 10 százalékát a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány (MCC) birtokolja, az oktatási intézményt Orbán Balázs, a kormányfő politikai igazgatója vezeti. Az MCC 2022-ben Brüsszelben is létrehozott egy agytrösztöt.
Tarr szerint a vállalat vezetési és tulajdonosi struktúráját is kezelni kell. Úgy véli, bizonyos kérdések könnyebben kezelhetők lesznek, mások viszont – például az MCC szerepe – komolyabb kihívást jelentenek.
„Az egész vezetői és tulajdonosi struktúra olyan dolog, amivel foglalkozni kell” – mondta a Tisza második embere.
Tarr Zoltán megerősítette a Politicónak, hogy a Tisza Párt rákényszerítené a magyar olajvállalatot, hogy váljon le az orosz olajról
– reagált Orbán Balázs a lapban megjelentekre a Facebookon.
A nemzetközi olajpiaci folyamatok hatására a kormány 2026. március 10-i hatállyal bevezette az úgynevezett védett üzemanyagárat. Az intézkedés célja, hogy mérsékelje a magyar autósokra nehezedő árnyomást.
Az új szabályozás értelmében a magyar rendszámmal és forgalmi engedéllyel rendelkező járművek tulajdonosai kedvezményes áron tankolhatnak.
- A 95-ös benzin esetében a maximális ár 595 forint literenként,
- míg a gázolajért legfeljebb 615 forintot kell fizetni literenként.
Fontos azonban, hogy a töltőállomások kijelzőin továbbra is a piaci árak jelennek meg, míg a kutak totemoszlopain a védett árakat tüntetik fel. A kedvezmény a fizetéskor érvényesíthető, miután a jármű tulajdonosa igazolja jogosultságát.
Nemrég nemzetközi üzemanyagárakról tett ki adatokat a nemzetgazdasági miniszter. Nagy Márton azt írta, hogy védett magyar üzemanyagárak továbbra is jelentősen alacsonyabbak a nyugat-európai országokénál.



