Hogy lesz ebből nyaralás? Az európai repülőterek szerint gyorsan kell lépni
Kongatják a vészharangot az európai repülőterek, mivel vészesen fogytán a kerozin az öreg kontinensen, így ha záros határidőn belül nem sikerül teljesen újranyitni a Hormuzi-szorost, úgy rendszerszintű hiányok alakulhatnak ki.

A kerozinhiány hatásai tovagyűrűzhetnek és óriási károkat okozhatnak
A Financial Times összefoglalója szerint az Európai Unió légikikötőinek lobbiszervezete, az ACI Europe az unió közlekedési biztosának, Aposztolosz Cicikosztasznak írt levelében arról írt, hogy ha a forgalom a Hormuzi-szoroson nem áll helyre jelentős és stabil módon a következő három hétben, úgy beköszönthet a kerozinhiány. Hozzátették, hogy
mindez akkor következhet be, amikor érkezik a nyári csúcsidőszak, ami az egész turisztikai iparág működését is lehetővé teszi, amin több uniós gazdaság is alapul.
A Hormuzi-szoros blokádja egyelőre főként a feldolgozott termékek, mint a kerozin hiányában jelenik meg , és ez inkább még csak az ázsiai országokat érinti, ám a kibontakozó energiaválság hullámai hamarosan elérhetik Európát is, ahol egyelőre inkább csak az árak emelkedtek meg. Az északnyugat-európai kerozinárak az Argus Media adatai szerint duplázódtak a háború kezdete óta, elérve a tonnánként 1573 dolláros szintet.
A Hormuzi-szoros a kerozin piacán még nagyobb szerepet tölt be, mint a nyersolajén
Bár az európai légitársaságok szerint hetekre elegendő üzemanyaggal kellene rendelkezniük, a szállítók nem tudják garantálni a májusi ellátást. A fedezeti ügyletek ugyan segíthetik a kockázatok mérséklését, ám a fizikai hiány esetén úgy tűnik, mégsem feltétlenül jelentenek megoldást.
A kerozin piacán a fennakadások azért is okoznak óriási gondot, mert ezen üzemanyag globális kínálatának mintegy 40 százaléka halad át békeidőben a Hormuzi-szoroson.
Az ACI Europe szerint a készletek uniós szintű monitorozására van szükség, valamint az iparág a koordinált válasz kialakításában is Brüsszel segítségét kéri. Jelenleg ugyanis nincs adat a kerozin elérhetőségével és gyártásával kapcsolatban a teljes EU-t érintő szinten. Az unión kívül és belül azonban több légitársaság már kapacitása csökkentéséről döntött. A lengyel Lot légitársaság például megszüntet pár kevésbé népszerű utat és azt is jelezte, hogy áremelések jöhetnek.



