BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A jótékony dollár

A gépipari szekció legkisebb tagja, a Mezőgép is a kellemes meglepetést okozó társaságok táborába lépett. A cég az idei harmadik negyedévben minden elemzői várakozást túlteljesített. A kiemelkedő szereplés nagyrészt a dollár erősödésének köszönhető, de a kismértékben javuló fedezet is hozzájárult az eredmény növekedéséhez.

Várakozáson felüli harmadik negyedéves gyorsjelentést tett közzé a Mezőgép. A társaság 2:1-re módosította a gépipari szekción belül a kedvező-kedvezőtlen jelentések arányát.



A Mezőgép az eddigi kilenc hónapban 36 százalékkal, 7,9 milliárd forintra növelte árbevételét. Az értékesítés önköltsége ugyanekkora ütemben növekedett, de a közvetett költségek csak 28 százalékos gyarapodást mutattak. Ennek a tételnek és a dollár forinttal szembeni erősödésének köszönhetően (173 millió forint árfolyamnyereség) 571,9 millió forintra emelkedett a társaság üzemi eredménye, ami 37 százalékos növekedést jelent.



Az üzemi szintű nyereséget jelentősebben már csak a fizetett kamatok módosították negatív irányban. A társaság autóipari beruházásait kénytelen volt hitelből finanszírozni, és ezek 77,6 millió forintos kamatterhet jelentettek. Ennek következtében 494,7 millió forint lett a mezőgép mérleg szerinti eredménye, amely csak 8,7 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakában elértet.



A várakozásokat valójában a harmadik negyedév múlta felül. Az utolsó három hónapban ugyanis a Mezőgép 305 millió forintos eredményt produkált, miközben az elemzői becslések 90--230 millió forintos sávban szóródtak. Az is igaz azonban, hogy ez nagyrészt a kilenc hónapos 173 millióból a negyedév során elszámolt 144 millió forintos árfolyamnyereséggel magyarázható.



A Mezőgépnél tart az átalakulás, de még mindig a mezőgazdasági gépgyártás bír a legnagyobb súllyal. Az autóalkatrész-üzletág, főleg a General Motors CVT projektjének magyarországi áthelyezése jelentősen növekszik, de az erős verseny miatt jóval alacsonyabb fedezetet biztosít.


Meglepően kedvező lett a Mezőgép eredménye A gépipari szekció legkisebb tagja, a Mezőgép is a kellemes meglepetést okozó társaságok táborába lépett. A cég az idei harmadik negyedévben minden elemzői várakozást túlteljesített. A kiemelkedő szereplés nagyrészt a dollár erősödésének köszönhető, de a kismértékben javuló fedezet is hozzájárult az eredmény növekedéséhez. L. Á.-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.