Felülteljesített a Globus
Az előzetes terveit árnyalatnyival meghaladó gyorsjelentést tett közzé a Globus tegnap, a számok konszolidáltak, ám a gyorsjelentés még nem auditált. A csoport árbevétele 19,19 milliárd forintot tett ki, ez 30 százalékkal haladja meg az előző évet.
A belföldi értékesítés 28,3 százalékkal nőtt, a bővülés főként a húskészítmények térhódításának köszönhető. Az exportárbevétel 33,41 százalékos gyarapodását a gyorsfagyasztott termékek és főzelékkonzervek szállítására kötött európai megrendelések magyarázzák, az év során a társaság több nagy német élelmiszer-ipari lánccal írt alá szerződést.
Az üzemi eredmény 119 százalékkal emelkedett, és 1,068 milliárd forintot tett ki, az értékesítés közvetett költségei az árbevételnél kisebb, mintegy 20 százalékos mértékben emelkedtek. A közvetlen költségek 15,8 milliárdot tettek ki, ami csaknem 30 százalékkal haladja meg a bázist.
A pénzügyi műveletekből 483,2 millió forint vesztesége származik a csoportnak, így a szokásos vállalkozási eredmény 584,85 millió forint, ez 234 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
Rendkívüli tételekből 1,39 milliárd forint eredményt könyvelt el a Globus, az adózás előtti nyereség 1,974 milliárdot tett ki, míg adózás után 1,949 milliárd forint eredményt termelt a csoport.
A német DEG decemberben zártkörű tőkeemelés során több mint 316 millió forint névértékben jegyzett Globus-részvényt, a jegyzett tőke tavaly december végén 1,902 milliárd forint volt, 19,9 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
A gyorsjelentésből az is kiderül, hogy a Globus igazgatósága az éves közgyűlésen 20 százalékos -- papíronként 200 forintos -- osztalék kifizetésére tesz majd javaslatot. A csoport az 1999-es év után 15 százaléknyi osztalékot fizetett, ez 237 millió forintot vett ki a társaság kasszájából, a tavalyi évre fizetendő részesedés pedig 380 milliót visz majd el, vagyis a mérleg szerinti eredmény az osztalékfizetést követően 1,569 milliárd forint körül alakul majd.


