Mivel az állami tulajdonban levő és a Rafineria Gdanska eladását szervező Nafta Polska pénteki igazgatósága nem tudott dűlőre jutni a kérdésben, csak tegnap jelentették be, hogy öt cég maradt állva a második legnagyobb lengyel olajtársaság eladására kiírt pályázaton. A hivatalos közlemény szerint az öt pályázó egyetértett abban, hogy három konzorciumba tömörülve adják be végső ajánlatukat a Rafineria Gdanskára a március 12-i határidőig. A tranzakciót a lehető leggyorsabban, lehetőleg március végéig, április elejéig le akarják zárni.
A Nafta Polska nem nyilatkozott arról, hogy mely cégek szerepelnek a shortlisten, azonban a lengyel lapok, illetve a hírügynökségek információiból egyértelmű, hogy a Mol köztük van. A magyar cég vetélytársai a Bank Kreditowy, az amerikai Kellogg Brown & Root Inc. leányvállalata, a 17 lengyel benzin-kiskereskedőt tömörítő Konsorcijum Gdanskie, illetve egy másik csoport, melynek tagja a Polimex-Cekop lengyel építőipari vállalkozás mellett az amerikai Citigroup tulajdonában levő Bank Handlowy is.
Mivel eredetileg hat pályázóról szóltak a hírek, úgy tűnik, hogy csak egy jelentkező nem jutott túl az első rostán. Ez a korábbi hírek szerint a finn Neste Oy lehet.
A gdanski olajtársaság eladása nem véletlenül sürgető: a cégnek jelentős forrásokra van szüksége rekonstrukciós, illetve fejlesztési céllal, hogy fel tudja venni a versenyt a PKN-nel. A lengyel kormány tisztában van azzal, hogy nem számíthat jelentős bevételre az eladásból, ellenben az újdonsült vevőnek jelentős költséget jelent majd a Rafineria Gdanska modernizálása.
A lengyel elemzők a Molnak adják a legnagyobb esélyt a győzelemre, s ennek szerintük egyértelmű következménye lehet, hogy a magyar cég a PKN-nel összefogva szerzi meg a kontrollt a lengyel piac felett. (A PKN nem pályázhatott vetélytársára, a Mollal kötendő szövetség ezért előnyös a legnagyobb lengyel olajtársaságnak is.)
A Gdanska 1,68 milliárd dolláros árbevétel mellett 42 milliós eredményt ért el tavaly. A bevételek 30 százaléka azonban nem az alaptevékenységből származott, beleértve a pénzügyi műveleteket is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.