Az elmúlt két napban jelentős mennyiségű Mol-részvény fordult meg a Budapesti Értéktőzsde parkettjén. Hétfőn a befektetők csak találgatni tudtak, hogy mi lehet az oka a nagy vételi kedvnek. Általános volt az a vélekedés, hogy a társaság bejelentésre készül. Azt pedig, hogy egy komoly vevő van a piacon sokan már azzal a -- befektetők számára roppant sokat ígérő -- hírrel hozták összefüggésbe, hogy a Mol végre vevőt talált a múlt év során a cégnek 117,1 milliárdos veszteséget hozó gázüzletágára.
Keddre viszont már tisztázódott, hogy a piacon jelen lévő nagy vevő a Mol megbízásából vásárolja a papírt. Az olajtársaság tegnap ugyanis bejelentette, hogy 400 ezer darab saját részvény megvásárlására adott megbízást. A közlemény szerint a papírokat a menedzseri és munkavállalói részvényalapú ösztönzési programjában kívánja felhasználni.
A Mol saját részvényállománya az elmúlt másfél év alatt közel felére csökkent. A mostani beszerzés viszont a csúcsnak számító 1999. szeptemberi mennyiség 80 százaléka, ennek alapján vélhető, hogy a cég most hosszú távra kívánja megteremteni a részvényopciós program forrását. A vásárlásokra a Mol szerint a kedvező részvényár adott lehetőséget.
Bónis Miklós, az IE New York Broker elemzője szerint a Molra eddig nem ez a magatartás volt jellemző, az olajvállalat eddig kisebb -- maximum tízezres csomagokban -- vásárolt saját papírt. Bónis a mostani részvényvásárlással kapcsolatban nem zárja ki, hogy árfolyam-korrekciós céllal történt a nagy vétel. Erdei Tommy, az ABN Amro elemzője azonban ezt kizártnak tartja. Álláspontja szerint a Molnak jelenleg nincs olyan nagy pénzállománya, amivel folyamatos vétellel fenn tudná tartani a magasabb árfolyamszintet.
A forgalmi adatok szerint a Mol az elmúlt két napban már beszerezhette a jelzett mennyiséget. A hétfői drágulás után egyébként kedden már az árfolyam sem ugrott akkorát, sőt a nap végére vissza is esett a hétfői 4865 forintos szintre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.