A Budapesti Értéktőzsde kategóriarendszerének átalakítási menetrendje már korábban is ismert volt a piacon, eddig azonban nem dőlt el, hogyan hívják majd a két, új feltételrendszerben működő piaci szegmenst. A tőzsdetanács döntését tegnap hozták nyilvánosságra, hosszas vajúdás után végül az eddiginek megfelelően A és B kategóriának nevezik majd a részvénypiac két szeletét. Az A-ba tartozó kibocsátók számára negyedéves, míg a B csoportban féléves jelentési kötelezettséget ír elő a tőzsde -- mondta el Horváth Zsolt, a BÉT ügyvezető igazgatóhelyettese. Piaci szakértők máris kételyeket fogalmaztak meg a döntéssel kapcsolatban, többen úgy vélik, hogy a változatlanul hagyott elnevezések üzenete az lehet: a tőzsde leszállította az A kategória követelményeit.
A tőzsde továbbra is napirenden tartja a technológiai papírokat tömörítő új kategória létrehozását is, melyet T-nek hívnak majd. A T csoport indulási időpontja egyelőre meglehetősen bizonytalan, hiszen még nincsen elegendő kibocsátó, ráadásul a piaci hangulat sem kedvezne egy hasonló kezdeményezés azonnali rajtjának -- tette hozzá Horváth.
A BÉT tanácsa három pontban módosította a bevezetési és forgalombantartási szabályzatot. A társaságok számára előírták, hogy a jövőben 30 percen belül kötelesek akár szóban, akár írásban értesíteni a tőzsdét minden olyan információról, mely az árfolyamot befolyásolhatja. Szóbeli tájékoztatás esetén további 30 percen belül kell eljuttatniuk az írott változatot a BÉT-re, a tőzsde pedig dönt arról, szükség van-e felfüggesztésre -- mondta el Szendrei Csaba, a kibocsátási főosztály vezetője. A BÉT a változtatást azzal indokolta, hogy ezzel az információk kiszivárgásának lehetősége a minimumra csökken.
Változott az értékpapírok törlésével kapcsolatos szabályozás is. Az új rendelkezés szerint a kibocsátók kötelesek nyilvános vételi ajánlatot tenni abban az esetben, ha a társaság valamely közgyűlési döntése a részvények tőzsdei kivezetését eredményezheti. Korábban az ajánlattétel csupán a kivezetést jóváhagyó közgyűlési megállapodások esetében volt kötelező.
A második negyedévtől 25 százalékkal emelte meg a forgalombantartási díjakat a tőzsde. Az emelést az 1996 óta változatlan díjakkal indokolták. Horváth azt is elmondta, hogy a jövő évtől várhatóan teljesen átalakítják a díjrendszert, mely valószínűleg árfolyamérték-alapú lesz.
Új taggal gyarapodott a BÉT állampapír-szekciója, miután a tőzsdetanács jóváhagyta az OTP Bank Rt. felvételi kérelmét. Elutasították viszont a CIB Rent Rt. részvényeinek bevezetési kérelmét, a sorozat nem felelt meg a bevezetési szabályoknak, ugyanis a tulajdonosok száma nem érte el a minimálisan szükséges 25-öt.