BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Extrabúza még az idén

Új gabonakontraktus bevezetéséről döntött az árutőzsde tanácsa tegnap. Arról is határoztak, hogy a jövőben már három közraktár jegyei is kereskedhetőek lesznek. A BÁT vezetői a lépésektől a forgalom érezhető bővülését várják.

Új gabonakontraktus bevezetéséről döntött tegnapi ülésén a Budapesti Árutőzsde (BÁT) tőzsdetanácsa. Az extrabúza kiváló minőségű terméket jelent majd, melynek sikértartalma igen magas. Az új termék bevezetését a piaci igények indokolták, hiszen egyre többen jelezték, hogy kereskednének hasonlóval -- mondta el lapunknak Bánhidi Ferenc, a Budapesti Árutőzsde ügyvezető igazgatója. Az extrabúza debütálásához kapcsolódó eljárásirend-módosítást már beadták a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez (PSZÁF). A PSZÁF jóváhagyásától függ az első kereskedhető hónap, legkorábban májusi, legkésőbb augusztusi kifutásra jegyzik majd az új kontraktust -- tette hozzá Bánhidi.
Változott a BÁT által elfogadott közraktárjegyek köre is. Korábban csak a Concordia által kiállított jegyeket lehetett bevinni, a jövőben azonban a Hungária és az ÁTI Depo Rt. jegyei is kereskedhetőek lesznek. Ezek évek óta létező intézmények, melyek komoly piaci tapasztalatokkal bírnak -- szögezi le az ügyvezető igazgató. Elképzelhető, hogy a változtatások hatása akár költségcsökkenés is lehet, hiszen az árutőzsdén jelen lévő termelők így már több közraktárból is választhatnak.
A termelők a jegyekre állami kamattámogatású hitelt vehetnek fel a kereskedelmi bankoktól. Korábban ezekkel a papírokkal nem lehetett kereskedni, amelynek az volt a következménye, hogy a gabonát sokszor kellett szezon végi nyomott áron értékesíteni.
A közraktárjegyes teljesítés lényege az, hogy a termékeket hitellel terhelve is lehet adni-venni, vagyis javul a termelők likviditási helyzete. A lépéstől a BÁT vezetői -- akik egyébként sem észlelnek az értéktőzsdén tapasztalhatóhoz hasonló visszaesést -- érezhető forgalombővülést várnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.