Globalizálódó Globus
Letett az aradi konzervgyár megvásárlásáról a Globus, miután az első vizsgálat során kiderült: szinte kezelhetetlen problémák vannak a társaságnál -- mondta el lapunknak Temesfői István, a Globus elnöke. Ez nem jelenti azt, hogy a konzervcég lemondott a külföldi üzletszerzésről, hiszen jelenleg is három olyan üzem átvilágítása folyik, melyek érdeklik a hazai csoportot -- tette hozzá az elnök.
Temesfői a héten Szlovákiába utazik, míg a jövő héten a szerb privatizációs miniszterrel tárgyal két, még állami kézben lévő vajdasági üzem megvásárlásáról. Csak olyan társaság jöhet szóba, melynek már vannak belső piaci pozíciói, hiszen csak a termékek fele megy exportra, a többit helyben kell értékesíteni -- állítja az elnök.
A terjeszkedés pénzügyi hátterét tulajdonképpeni kockázati tőkebefektetőként a DEG állja, míg a Globus gépeket és embereket biztosítana.
Kérdésünkre Temesfői elmondta: az állami kézben lévő két Limpex-üzemre a Magyar Fejlesztési Bank még nem írt ki pályázatot, a Globust egyáltalán nem keresték meg ezekkel kapcsolatban.
Nem születtek meglepő döntések a Globus tegnapi közgyűlésén. A DEG kétlépcsős tőkeemelését követően a német fejlesztési bank két helyet kapott a felügyelőbizottságban, Voker Siepen és Roger Peltzer 2002. április végéig kapott mandátumot. A harmadik megválasztott, Fedelevits György a dolgozókat képviseli. A "meghatározó kisebbségi tulajdonos", vagyis a most már 28,5 százalékot birtokló DEG megjelenéséhez kapcsolódnak a közgyűlés alapszabály-módosításai is.
A meghozott döntések némiképp csökkentik az igazgatóság, ám szélesítik a felügyelőbizottság hatáskörét. A jövőben 75 százalékos közgyűlési jóváhagyásra lesz szükség a tőkeemelési, kibocsátással kapcsolatos és az akvizíciós döntésekhez. Jelentős vállalati egységek és üzleti vagyon megszerzése is a plénum hatáskörébe került. A nagyobb összegű hitel felvételéhez, kölcsönnyújtáshoz, részesedésvásárláshoz pedig az igazgatóság köteles a felügyelőbizottság jóváhagyását kérni. Temesfői elmondta: a módosítások eredményeképpen a társaság még "transzparensebben" tud majd működni.


