BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Összeolvaszt a HVB és a BA/CA

Lengyelország harmadik legnagyobb bankja jön létre a BA/CA és a HypoVereinsbank ottani leánybankjainak összeolvasztása után. A két lengyel pénzintézetnek a hétvégén ismertetett fúziója során egy csaknem 10 milliárd dolláros tőkeerejű bank születik. A HVB nyárra ígéri a magyarországi leánybankok összevonását.

Újabb lépést tesz az összeolvadás felé a HypoVereinsbank (HVB) tulajdonában álló krakkói BPH Bank és a Bank Austria/Creditanstalt által tavaly megvett PBK Bank. Mint ismert, időközben a BA/CA is a HVB kezébe került, így a pénzintézetek egyesítésére már lehetett számítani.
A két lengyel pénzintézet összevonásával Lengyelország harmadik legnagyobb bankja jön létre, összesen 9,9 milliárd dolláros tőkével. A múlt pénteken bejelentett egyesülési folyamatot a tervek szerint az év végéig lezárják.
Az előzetes elképzelések szerint a BPH-részvényeket bocsátana ki a PBK osztrák tulajdonosai számára, a lejegyzett csomagot pedig bevezetnék a tőzsdére. A fúzió után az új pénzintézet 600 fiókkal és kétmillió ügyféllel rendelkezik, piaci részesedése 10 százalék körüli lesz, és várhatóan 14 ezer alkalmazottat foglalkoztat majd.
Az egyesülést az elemzők jó ötletnek tartják, véleményük szerint a két egység jól kiegészíti egymást, hiszen a PBK a lengyel nagyvárosokban rendelkezik jó pozíciókkal, míg a BPH-nak inkább a vidéki lakossági üzletága erős.
A BA/CA bekebelezése után a HVB magyarországi egységeit is össze kívánja vonni, a tervek szerint az egyesülés nyárra lezárul. Ekkora csaknem 50 fiókot üzemeltet a HypoVereinsbank, ám az egyelőre nem ismert, milyen néven.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.