Ügyvezetési módszereinek megváltoztatására, stratégiai és intézkedési tervének május 31-ig történő kiegészítésére és beküldésére kötelezte az Otthon Lakás-takarékpénztárt a pénzügyi felügyelet (PSZÁF).
Utóbbiakban kiemelten kell bemutatni az ltp. évekre lebontott tőketervét, az üzleti aktivitás jelentős növelését szolgáló intézkedéseket s az értékesítési tervhez kötődő lépéseket -- mondta ki a felügyelet. Az Otthonnak a jogszabályoknak megfelelően kell működtetnie ellenőrzési rendszerét és a számlarendjét is. A PSZÁF a hiányosságok miatt 2 millió forintra -- a szférában magasnak számító összegre -- bírságolta a piacon legutoljára indult hazai lakástakarékot.
A Konzumbank egy portfóliótisztítás keretében jó ideje szeretné értékesíteni mintegy 12 százalékos Otthon-részesedését a többségi tulajdonos hazai Erste Banknak és az osztrák Die s Bausparkassénak -- mondta Gerhardt Ferenc, a pénzintézet vezérigazgatója. A felek azonban egyelőre (feltehetően az ár miatt) nem tudtak megegyezni.
Információnk szerint hamarosan teljesen megújul a Die s Bausparkasse vezetése, ami (a magyar Erste-csoport irányításának megújításával együtt) kihathat az Otthon helyzetére is. Úgy tudni, a lakástakarék május 11-én tartandó éves közgyűlésén tőkeemelésről is döntenek.
Kérdéses, hogy a Konzumbank részt vesz-e az emelésben, hiszen ezt a korábbi hasonló lépésnél sem tette meg (így viszont nyilvánvalóan tovább csökken részesedésük a leányvállalatban).
A 2000-ben 9,7 milliárd forint szerződéses összegben 22 ezer új szerződést gyűjtött Otthon tavalyi vesztesége 270 millió forint volt (1998-ban pedig 266 millió, 1999-ben 363 millió volt e deficit). Hazai pénztárvezetők szerint egy-egy magyarországi lakástakarék esetében legfeljebb 6-8 év alatt térülhet meg a tulajdonosok befektetése.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.