A Matáv már 15 százalékos részesedést vesztett el a nemzetközi hívások piacán -- mondta tegnap a Bloomberg hírügynökségnek nyilatkozva Straub Elek, a társaság elnök-vezérigazgatója. A piac jövő év januárjában esdedékes liberalizálását követően természetesen további csökkenést várnak, azonban terveik szerint 70 százalékos részesedést meg tudnak őrizni.
Straub rendkívül nehéz évnek nevezte a 2000. esztendőt, azonban azt is közölte: a társaság ismét olyan dinamikusan fog fejlődni, mint ami az elmúlt éveket is jellemezte. Ennek némileg ellentmond az, hogy az idén 25 százalékos árbevétel-növekedéssel számolnak, a következő három év profitbővülésével kapcsolatban pedig Straub újfent úgy fogalmazott, hogy az a felsőbb egy számjegyű régióban lesz.
A befektetők az elmúlt években éppen a jelentős profitnövekedési kilátások miatt kedvelték a Matávot, a messze a piaci átlag feletti P/E-t azonban azonnal visszavette a piac a papírtól, amikor kiderült: vége az inflációt többszörösen meghaladó eredménynövekedés idejének. Tegnap már több mint három éve nem látott mélységbe süllyedt az árfolyam.
Az elmúlt hónapokban több neves befektetési bank is rontotta a Matávra vonatkozó ajánlását, azonban még így is többségben vannak a vételi javaslatok. Akadt felminősítés is -- legutóbb az SG Securities részéről --, az utolsó változtatás viszont a Lehman Brothers tartásra történő leminősítése volt. Ez különösen annak fényében kedvezőtlen, hogy a Matáv feltörekvő piaci vetélytársainak nagy része -- az OTE, a TPSA és a Cesky Telekom -- erős vételi, illetve vételi minősítést kapott, két utóbbira adott ajánlásukat most javították a Lehmannál.
Mint arról beszámoltunk, az amerikai befektetési bank kifogásolta a társaság terjeszkedési stratégiáját. Straub Elek tegnapi nyilatkozatában viszont megerősítette, hogy a növekedés motorja -- az internet-, a mobil- és az adatátviteli üzletágak mellett -- a további régiós terjeszkedés. A MakTel megszerzése után a következő célpontokat Szlovéniában és Romániában keresik, azonban az idén már nem várható akvizíciós bejelentés -- mondta az elnök-vezérigazgató.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.