BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Merrill az államra szavaz

Eltérően ítélik meg az elemzők, hogy kinek van jobb esélye a Mol gázüzletének megvételére. A Merrill Lynch szakértője szerint az állam a legnagyobb esélyes, míg mások szerint a nemzetközi gázcégekkel folytatandó tárgyalások vezethetnek eredményre. Abban egyetértés mutatkozik, hogy az állam kínálhatja a legalacsonyabb összeget.

Nincs egyetértés az elemzők között a tekintetben, hogy milyen árat kaphat a Mol a gázüzlet 49 százalékának eladásakor. Az Interfax hírügynökség körkérdésében Tom Chadwick, a Merrill Lynch szakértője úgy nyilatkozott, hogy a könyvértéknél akár másfélszer magasabb árat is elképzelhetőnek tartana. A gázüzlet könyv szerinti értéke jelenleg 120 milliárd forint, ami valamivel 400 millió dollár feletti összegnek felel meg. Tom Chadwick szerint a legvalószínűbbnek tartott verzió, azaz a 49 százalék eladásakor 200-300 millió dollár körüli összegre számíthat a Mol.
A Nomura elemzője, Ruslan Nikolov szerint a piac negatív értékként kezeli a veszteségtermelő gázüzletet, ezért például a kormánynak már a könyv szerinti értéken történő vásárlás is drágának tűnhet.
A Merrill elemzője szerint az állam tűnik a legesélyesebbnek a gázüzlet megvételére. A stratégiai befektetők ugyanis nem kívánnak zsákbamacskát venni, sok egyéb mellett csak a pontos liberalizációs menetrend ismeretében vágnának bele a vásárlásba. A Molt viszont szorítja az idő, minden nap késés növeli a gázveszteséget. A kormánnyal a tárgyalások az elemző szerint gyorsan befejeződhetnének, és ez jócskán ellensúlyozza azt a hátrányt, hogy a kormány vélhetően a Mol elképzeléseinél jóval alacsonyabb árat kínálna.
Réthy Róbert, a CA IB szakértője ezzel szemben úgy látja, hogy a Mol vezetőinek korábbi nyilatkozatai -- mely szerint nagy nemzetközi gázcégekkel tárgyalnak -- jobban jellemzik a helyzetet. Az elemző szerint noha az állam többször közölte vételi szándékát, a gázüzlet végül mégis szakmai befektetőhöz kerül majd.
A gyors megoldás szükségességét illusztrálandó a Merrill elemzője megemlíti, hogy számításai szerint a gázüzlet idei vesztesége 106 milliárd forint lesz, azaz a Mol naponta közel 300 millió forintot veszít. A legfrissebb Merrill-elemzés ugyankkor 24 dolláros olajárral számol, ami valószínűleg ennél jóval magasabb lesz. Ez ugyan az idei gázveszteséget a világpiaci árakat kilenc hónapos késéssel követő árképzés miatt nem növeli, a gázüzlet eladásának elhúzódása viszont jelentősen ronthatja a ma még 80-90 milliárd forintosnak ígérkező jövő évi eredményt.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.