BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felfüggesztett cégeket perel a Beva

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Elsősorban az állományátruházás után tevékenységüket felfüggesztő brókercégeket érintette kellemetlenül a Befektetővédelmi Alapba (Beva) történő rendkívüli befizetési kötelezettség. A bíróság eddig minden esetben a Bevának adott igazat, a szervezet mégis maga indítványozta a méltánytalan jogszabályi rendelkezés módosítását.

A tavalyi évben felgyorsult állományátruházások kapcsán több társaság tevékenységét felfüggesztette a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF). A működési engedélyek visszavonására azonban több esetben csak hónapokkal később került sor, amíg a "kiürült" brókercégnél lefolytatták a szükséges vizsgálatokat.
Néhány társaság engedélyét a tavalyi év júliusában vonták vissza, így a Beva igényt tartott az elrendelt rendkívüli befizetések második féléves részletére is. Eddig két esetben első fokon, egy ízben pedig jogerősen már nyert az alap -- tájékoztatta lapunkat Farkas Péter, a Beva ügyvezető igazgatója.
A bíróságok tehát osztották a Beva álláspontját arról, hogy a tagság az engedély visszavonásáig s nem a tevékenység felfüggesztéséig tart. Az így befolyt összeg azonban mindössze 10-12 millió forintot tesz ki.
Egyébként a Beva sem tartja méltányosnak a jogszabályi rendelkezést, hiszen az a fizetési kötelezettséget egy adminisztratív aktustól (az engedély visszavonása) teszi függővé. Ezért a tőkepiaci szabályozásfejlesztési reform kapcsán maguk kezdeményezték azt a módosítást, amely szerint a fizetési kötelezettség a felfüggesztés időtartamára nem vonatkozna.
Minden bizonnyal jogi érdekességeket tartogat majd a Beva által a LaSalle Értékpapír Rt. ellen a közelmúltban indított per. Az immmár 33 hónapja felfüggesztés alatt álló társaság a legtöbb hitelezőjével megegyezett, de néhány befektetővel még pereskednek. A LaSalle tulajdonosai új vezető tisztségviselőket választottak, és szeretnék megszüntetni a brókertevékenységre vonatkozó engedélyüket. A PSZÁF azonban még nem rendelte vissza a felügyeleti biztost.
Szalma Miklós, a LaSalle jogi képviselője elmondta, hogy a Beva követelése az értékpapírtörvény szerint nem megalapozott. A LaSalle ellen nem rendeltek el felszámolást, álláspontja szerint a felfüggesztést előidéző körülmények már nem állnak fenn, így a tevékenységre vonatkozó engedélyt már vissza kellett volna vonnia a PSZÁF-nak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.