Hamarosan opciók a BÁT-on
A felmerülő devizaárfolyam-kockázatok kezeléséről tartott közös konferenciát a Budapesti Árutőzsde (BÁT), a BKIK, valamint a Magyar Külkereskedelmi Szövetség. A megjelentek között nagy számban érkeztek a vállalati szektorból. A sávszélesítés óta egyre több exportorientált vállalat érzékeli, hogy a forint erősödése komoly nehézségeket okozhat.
Farkas Ádám, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a jegybank a monetáris politikában áttért az inflációs célt követő rendszerre, bővítette monetáris lehetőségeit. Ezáltal viszont a jövőben minden szempontból megszűnik az árfolyam kiszámíthatósága, így a vállalkozásoknak a különböző kereskedelmi ügyletekre árfolyamkockázatot kell vállalniuk.
Az MNB ügyvezető igazgatója szerint ez nem jelenti azt, hogy érdemes devizában eladósodni. A széles árfolyamsáv a forint árfolyammozgására nagy lehetőséget ad, így tisztában kell lenni azzal, hogy hosszabb távon a magyar nemzeti valuta árfolyama akár gyengülhet is.
Az előadók szerint vegyes az elégedettség a banki szolgáltatásokkal. A vállalatok oldaláról megvan az igény, de részletes magyarázatot és konzultációt várnának a bankoktól, ez azonban többnyire hiányzik.
Kaczúr József, a BÁT pénzügyi szekciójának vezetője, a Swap Rt. vezérigazgatója szerint a bankokhoz a legnagyobb vállalatoknak érdemes fordulni. A közepes cégek viszont több információhoz juthatnak bármely, devizapiacon jártas brókercég segítségével. Emellett szól az is, hogy egy bróker, akár a tőzsdén, akár a bankközi piacon köt üzletet, több ajánlatot is bekérhet, így vélhetően kedvezőbb üzletet tud kötni, mint ha az ügyfél kérne ajánlatot saját bankjától.
Kaczúr kiemelte, a jelenlegi helyzetben az eurótól eltérő pénznemekben az árfolyam elmozdulása akár plusz-mínusz ötven százalék is lehet, a dollár mozgása bármelyik irányban rövid idő alatt akár a 90 forintot is elérheti. Ebben a piaci környezetben a kockázataikat nem fedező cégek tulajdonképpen spekuláns szerepet vállalnak.


