Eltűnt a "nagyágyú", mielőtt még elsült volna

Talán ma már kevesen emlékeznek arra, hogy létezett egy Népbank 2000 című terv. Az egykori Magyar Hitel Bank (MHB) szeretett volna ilyen elnevezéssel lakossági bankot létrehozni. Az MHB-t viszont eladták a holland ABN Amro-csoportnak, amely megvétózta a külön lakossági pénzintézet tervét. Az így fémjelzett szolgáltatás bevezetéséről azonban nem mondott le. Sőt, bejelentette: annak megvalósítását minél korábbi időpontban szeretné látni. A terv alapja ugyanaz volt, mint amit az MHB is elképzelt: egy tökéletesen elektronizált bankfiók.
A pénzintézet holland tulajdonosai hazájukban sikeresen megvalósították az elektronikus szolgáltatások elterjesztését, és úgy gondolták, Magyarországot is "lerohanhatják". Ehhez mindent bevetettek. Jóvoltukból a hazai banknál bőven lett pénz, paripa, fegyver.
A hollandok már a kezdetekben igen kívánatos falatnak tarthatták az MHB-t, mivel 222 százalékos árfolyamot fizettek a részvényeiért. Az egykor legnagyobb, majd a konszolidáció viharában alaposan lefogyott magyar pénzintézet 1996 decemberében kelt el. Akadt olyan szakértő pedig, aki szerint az akkor már -- volt pénzügyminiszterünk, jelenlegi jegybankelnökünk -- Járai Zsigmond által vezetett, a múlt árnyaival terhelt bank (ez persze egy másik történet) papírjai a privatizációkor legfeljebb egy forintot értek darabonként.
A borsos összeget magyarázhatná, hogy a hollandok a piaci jelenlétet is megfizették. Ennek azonban ellentmond, hogy az ABN Amrónak már az MHB megvétele előtt is volt itt pénzintézete (azt később beolvasztotta). Mindennel együtt kifejezetten jó stratégiának tűnt, hogy a hollandok magyar dobogóról akartak nekirugaszkodni. Ráadásul a start időpontját is jobban választották meg, mint Spanyolországban tette azt a Citibank (lásd keretes írásunkat). A hazai bankok számítástechnikai fejlesztései ugyanis még meglehetősen gyerekcipőben jártak, az elektronikus szolgáltatásoknak épp csak a csírái jelentek meg.
Az ABN Amro előtt tehát 1997-ben nem véletlenül lebeghetett a dinamikus és jelentős térnyerés vágyálma. "Jön a nagyágyú" -- kommunikálták. Az akkori elképzelések szerint a tökéletes elektronizálás mellett Hollandia és az Egyesült Államok után hazánkban lett volna a legkiterjedtebb a hollandok fiókhálózata. A 100-150 tagból álló lánc tartalmazott volna önálló lakossági fiókokat, de lakossági pultokat, sőt üzleten (bevásárlóközpont, áruház) belüli kirendeltségeket is.
A tervezett elektronikus megoldások között szerepelt az élő hangú telefonos rendszer és egy saját, az addig ismerteknél sokkal többet tudó ATM (bankjegykiadó automata)-hálózat telepítése. Ezek a berendezések -- ígérték -- a hozzájuk kapcsolt számítógép révén alkalmasak lesznek például átutalások lebonyolítására is. Mindezt pedig dömpingáron (jelképes díjakért) és hosszabbított nyitva tartással akarták kínálni.
A legnagyobb lakossági bank, az OTP fiókjaiban akkoriban a pultoknál sorok kígyóztak, tömegek áhítoztak arra, hogy számlájukat egy "igazi" pénzintézetnél vezettessék. A külföldi bank fogalma pedig még jelentős vonzerővel bírt. Nem véletlenül nézték eleinte aggodalmasan a versenytársak az ABN Amro készülődését. Azután az ijedtséget lassan derű, majd lesajnáló legyintések váltották fel. A nagyágyú ugyanis nem sült el. Akkor, s azóta sem.
A gondot a szakmában keringő vélemények szerint elsősorban a számítástechnikai rendszer hiányosságai okozhatták. Miközben ugyanis az OTP szolgáltatásainak elektronizálása terén öles léptekkel haladt előre, és még a Csipkerózsika-álomba merült versenytársak is éledezni kezdtek, a hollandok még az alapvető folyószámla-szolgáltatást sem tudták nyújtani.
Amikor azonban az ABN Amro kudarcának -- mert a mostani fúziót igen nehéz nem ennek szinte nyílt beismeréseként értékelni -- okait próbáljuk felderíteni, igencsak síkos terepre tévedhetünk. Hivatalosan ugyanis a holland banknál mindig cáfolták, hogy fejlesztéseik rosszul alakulnának. Ha egyáltalán szóba álltak bárkivel is a sajtó képviselői közül. Többnyire ugyanis inkább mély hallgatásba burkolództak. A szóbeszéd szerint problémát okozott, hogy a hollandok megtartották az eredetileg a Népbank 2000-hez fejleszteni kezdett szoftvert. Később azt toldozgatták-foldozgatták, meglehetősen csekély sikerrel. Tény, hogy a többször meghirdetett kísérleti üzemet, egy-egy mintafiók beindítását süket csönd követte.
Kívülről persze azt, hogy a kétségkívül elmaradt eredményekért mennyire feleltek a számítástechnikai problémák (rossz szoftverválasztás vagy zsákutcának bizonyuló fejlesztési irány), a mind nehezebbé váló versenyterep, netán a központosított irányítás vagy egyéb tényezők, igazán nehéz lenne megmondani. (A szakmában mindenesetre azt rebesgették, hogy még a vécépapír-felhasználásról is Amszterdamban döntöttek.)
Elgondolkodtató persze, hogy a másik holland tulajdonban levő pénzintézet, az ING Bank sem tudott egyelőre a magyar piacon igazán megkapaszkodni. A lakossági területről az ING -- amely pedig a Dunabank kártyaüzletágát nyilvánvalóan éppen az ezen a terepen való megkapaszkodás miatt vásárolta meg -- is visszavonult. (Emlékeztetőül: lakossági üzletágát a Citibanknak adta el.) Ami azért is feltűnő, mert ugyanennek a csoportnak a biztosítója (a Nationale-Nederlanden) időközben igazán látványos pályát futott be.
Az ABN Amro és a belga KBC tulajdonában lévő K&H napokban bekövetkezett fúziója elvben a hollandoknak is meghozhatja a várva várt sikert, hiszen az új pénzintézetben 40 százalékos tulajdonosként szerepelnek. Az új K&H mindenesetre igazán fajsúlyos szereplőjévé válhat a magyar piacnak, hiszen mérlegfőösszeg alapján a második legnagyobb bank lesz. Azonban nagysága így sem éri el az OTP Banknak még a felét sem. Lakossági piacrészesedése pedig az előző évi adatok alapján nincs ötszázaléknyi, miközben az OTP tavaly a 35 százalékhoz közelített.
A vállalati hitelezés területén egyébként az előbbitől határozottan eltér a kép. Az új K&H itt 14,6 százalékos piacrészesedésével egyértelműen az élre tör majd, kiütve a nyeregből a Magyar Külkereskedelmi Bankot, és a harmadik helyre taszítva az OTP-t.
A jövő azonban meglehetősen bizonytalannak látszik. Épp mostanában bolydult fel ugyanis a bankszektor. Néhány pénzintézet olyan ütemben fejlődik, amely -- ha a továbbiakban is folytatódik -- alaposan átalakíthatja a rangsort. Az előző évben a legdinamikusabb méretbeli előrelépést a Citibank és az Általános Értékforgalmi Bank produkálta. Ezek a hitelintézetek a bankszektor 15,1 százalékos átlagához képest meghökkentően magas, 48-47 százalékos növekedési ütemet értek el. Erőteljesen menetelt (és menetel az idén) a Raiffeisen és a CIB Bank, de igencsak igyekszik az Erste Bank is.
A versenyterep tehát az utóbbi öt évben határozottan nehezedett. Az új K&H dolga cseppet sem könnyű. Főként akkor, ha -- mint arra több jel is mutat -- az egyesített bank is lemond arról, hogy ügyfeleket kedvező díjakkal csábítson. Az ABN Amro egyébként már kitaposta ezt az utat, amikor kezdeti ígéretei ellenére sokáig meglehetősen szűkös szolgáltatásait nem kifejezetten olcsón nyújtotta.
Az új K&H-nál mindenesetre nehéz lenne dinamikus kezdetnek értékelni, hogy még valójában létre sem jött az egyesített bank, máris emelkednek az ügyfelek terhei. A meghirdetett díjegységesítés ugyanis összességében ezt jelenti. Legfrissebb információink szerint ráadásul az ügyfelek úgy válthatnak fiókot (a régebbi ABN Amro és a régebbi K&H között), ha meglévő számlájukat megszüntetik, újat nyitnak, és pénzüket (természetesen jutalék ellenében) erre utaltatják át.
Lehet persze, hogy az új K&H jelenlegi formációja -- amelyet az ING Bank régebbi vezérigazgatója vezet -- is csak átmeneti lesz. Az ABN Amro ugyanis a látszattal ellentétben nem vonult ki Magyarországról. A hazai piacon pedig rendületlenül tartja magát az a pletyka, hogy az ügy vége az lesz, hogy az ABN megveszi a K&H tulajdonosát, a belga KBC-t.
És akkor lehet újabb kísérletet tenni...