BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyémántaukció aranyért

A központi nemesfémkészletek feltöltésének finanszírozására nyersgyémánt-aukciót terveznek Oroszországban. A helyi legnagyobb gyémántbánya-társaság, az Alrosza termelésének egy részét várhatóan továbbra is a De Beers dél-afrikai vállalat fogja exportálni.

A központi orosz nemesfém- és drágakőtartalékokat kezelő állami szerv, a Gohran mintegy 30 millió dollár értékben ad el nyersgyámántot az augusztus második felében tervezett aukció keretében -- jelentette a Bloomberg. A befolyó összeget nemesfém-felvásárlásra kívánja fordítani.
Az orosz aranytermelés az idén várhatóan mintegy 10 százalékkal haladja meg a tavalyi 145 tonnát. Ebből immár 30 tonnát szeretne vásárolni a Gohran a múlt évi 25 tonna körüli mennyiséggel szemben. A növeléshez minden beszerzési forrást számításba vesz, ám főleg a termelőkre gondol. A helyi bányák ugyan előzetesen már mintegy 135 tonna arany eladására kötöttek szerződést a kereskedelmi bankokkal, de a Gohran abban bízik -- jelentette a Reuters --, hogy egyeseket el tud csábítani a jobb árajánlatával.
A gyémántaukcióban rész vesz majd a Alrosza bányatársaság is, amely az árvizek okozta kárainak helyreállítását kívánja ily módon finanszírozni.
Az Oroszország nyersgyémánttermelésének 98 százalékát, a világkínálat mintegy negyedét bányászó Alrosza az idén összesen 2,1 milliárd dollár értékben tervez eladást, ami 17 százalékos növekedés a tavalyi forgalomhoz képest. Ennek mintegy fele származik majd a kivitelből, amelynek ismét nagyjából 50 százalékát a piacvezető dél-afrikai De Beers társaságon keresztül értékesíti.
A két cég között decemberben lejáró négyéves szerződés szerint a De Beers maximum évi 550 millió dollár értékben exportál orosz nyersgyémántot, ám annak részesedése nem haladhatja meg az éves összforgalma 26 százalékát. Az új hosszú lejáratú szerződéstervezet várhatóan július végéig elkészül, és szeptember elejéig az illetékes orosz kormánybizottság is véleményezi.
Az Alrosza mindenképp folytatni akarja az együttműködést, csak a mennyiség kérdéses még. Egy korábbi terv szerint a De Beersen keresztüli eladásait 25 százalékkal -- 412 millió dollárra -- mérsékelné. Oroszországban ugyanis fejleszteni kívánják a helyi gyémántcsiszoló ipart.
A világ nyersgyémántkínálatának több mint 40 százalékát termelő De Beers nagyjából 65 százalékban részesedik az összforgalomból. Kínálatában a csúcsminőséget főleg az orosz és kanadai gyémántok képviselik. Az idén 4,8 milliárd dolláros bevételt tervezett, ám az elemzők szerint ebből csak 4,2-4,5 milliárd érhető el, részben az amerikai piac szűkülése, részben a túlkínálat miatt.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.