A tervek szerint október 15-én indul a Skyjack-termékek hazai gyártása a Mezőgépnél. Ebben az évben csak két termékkel indul a projekt, a teljes felfutás 2003-ra várható.
Frank Hazenfrantz, a Mezőgép elnöke a társaság tegnapi befektetői tájékoztatóján elmondta, hogy Európában nagy növekedési potenciált lát a Skyjacktől átveendő kosaras emelők piacán. A Skyjack évi 14 ezer darabos termeléssel a második legnagyobb szereplő a piacon, részesedése 20 százalék, amelyből az európai értékesítés szinte egyáltalán nem kap szerepet.
A Skyjack jelenleg ugyan veszteséges, ami elsősorban azzal magyarázható, hogy túl sok üzemet tart fenn. Ezek közül egy már leállt, kettőt pedig a Linamar tervez leállítani. Az ily módon felszabaduló kapacitást gyártatja majd a Linamar a Mezőgéppel, kihasználva a kedvező magyarországi költségvonzatokat.
Tekintettel arra, hogy a kosaras emelők gyártása nem igényel komoly beruházást a Mezőgép részéről, azok nettó fedezeti hányada is elég magas lesz. A társaság szerint 2002-ben 5-7, 2003-ban pedig 10-14 százalékos nettó fedezeti hányadot realizálhatnak majd a Skyjack termékein.
A Mezőgép egyébként is jól teljesít, a második negyedévben a késedelmet szenvedett projektek (például a CVT) beindulása mellett még egyéb megrendelésekre is számítanak, amelyek közül néhány már realizálódott is (például a Bosch és a Garett részéről).
A jelenlegi elképzelések szerint fennmarad a mostani arány az exportszerkezeten belül (20 százalék az USA-ba, a többi Európába irányul). A rövid távú hitelállomány ez évben megindult csökkenését folytatni kívánják, cél az egymilliárd forintos határ alá szorítás.
Furár György, a Mezőgép pénzügyi igazgatója arról is biztosította a befektetőket, hogy a táraság devizakockázata, természetes fedezettségének köszönhetően, elenyésző.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.