BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rángatott forint

Hektikus mozgásokat produkált a forint árfolyama a múlt héten is a bankközi devizapiacon. Most már teljesen egyértelműnek látszik, hogy nemzeti fizetőeszközünket nem a magyar gazdaság állapota, hanem a feltörekvő piacok megítélése mozgatja. A héten egyébként a zlotyval kapcsolatos optimistább hangulat a péntek délutáni korrekcióval együtt is 150 bázispontos erősödést hozott.

A hazai állampapírpiac nem túl eseménydús hetet tudhat maga mögött. A befektetők aktivitása azúttal is alacsony maradt, még a kötvényaukciókon sem tolongtak ajánlataikkal. A másodpiacon különösebb hozammozgások nem következtek be, néhány bázisponttal minden futamidőben emelkedtek a referenciahozamok.
Nyolc hete először zárta kezdő szintjénél alacsonyabban a hetet az euró a nemzetközi devizapiacokon. A közös európai deviza pénteken azért veszített értékéből, mert a piac arra számít, hogy a napokban megjelenő pénzkínálati mutató birtokában nem csökkenti majd irányadó kamatát az Európai Központi Bank. Egy euróért péntek délután 91,23 centet kértek a befektetők az egy nappal korábbi 91,50 centtel szemben. A hét végére a dollár a jen ellenében is erősödött. Péntekre ismét 120 jen fölé küzdötte fel magát a zöldhasú.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.