Veszteséget vár az idén a K&H Bank
Személyes okokra hivatkozva pár hónapos felmentést kért és kapott a munkavégzés alól Rejtő E. Tibor, a Kereskedelmi és Hitelbank (K&H) vezérigazgatója múlt péntektől -- értesült a Világgazdaság. Ezt a két fő tulajdonosnak, a belga KBC-nek és a holland ABN Amrónak a múlt héten Budapesten tartózkodott régióirányítói jóváhagyták. Rejtő munkáját ideiglenesen Ludo Jacobs, a K&H hétfős csúcsmenedzsmentjének egyetlen külföldi (a KBC által delegált) tagja veszi át.
A vezérigazgató csak egy-két hónapra, nem végleg távozik a banktól. Nincs semmilyen összefüggés ezen ügy, illetve Draskovics Tibor vezérhelyettes múlt heti búcsúzása (VG, 2001. szept. 14.) között -- közölte Halasi Márton vezérigazgató-helyettes és a KBC sajtóosztálya lapunkkal.
A K&H 2001-ben várhatóan nettó veszteséggel zár majd, ami rossz esetben akár több milliárd forintos is lehet -- tudatták a társaságnál.
Ebben nem kis szerepet játszik, hogy a pénzintézetnek -- amely az ABN Amróval való összefonódásakor még csak 5-10 milliárdos egyesülési költséggel számolt -- a mostani előrejelzés szerint akár 11-12 milliárd forintjába kerül ez évben a frigy. A képet árnyalja, hogy -- mint információnkat megerősítették -- az idén várhatóan a következő háromévi egyesülési kiadások egy részét is tartalékolják (ezt a számviteli törvények például a majdani létszámleépítések esetében megengedik).
A fúziós kiadásokat némileg ellensúlyozza, hogy 2001. július végén a működési eredmény -- tartalékolás után -- az előzetes tervekhez képest 106 százalékos és pozitív volt (számot nem közöltek). A bevételek ugyan az időarányos várakozás alatt vannak (így is 6,6 százalékkal haladják meg a két "elődbank" egy évvel ezelőtti teljesítményét), de a működési költségek is alacsonyabbak voltak (11,3 százalékkal kisebbek, mint 2000 júliusában).
A K&H mérlegfőösszege július végén 1109 milliárd forint volt (az év végére 1200 milliárd a terv). Az ügyfélhitelek állománya az idén szeptember elején 670 milliárd forintra rúgott, ez 8,4 százalékos bővülés 2000 végéhez képest. Az ügyfélbetétek összege 877 milliárd forintot tett ki, ami 7,2 százalékos előrelépés.


