Az utóbbi elsősorban a Thyssen több mint 6 százalékos és a BMW 5 százalékos erősödésének volt köszönhető. Az acélipari óriás papírjai iránt azt követően nőtt meg a kereslet, hogy a HSBC javította a rá vonatkozó ajánlását. Az autógyártó pedig a várakozásoknál jobb harmadik negyedéves eredményeket tett közzé.
A ma beszámoló Aegon biztosítótársaság szintén csaknem 6 százalékkal drágult. A Deutsche Telekom közel 5 százalékkal kapaszkodott magasabbra. A technológiai papírok viszont gyengélkedtek, miután az amerikai Qualcomm előző nap este kiábrándító adatokat tett közzé.
A Qualcomm hatása azonban a Wall Streeten már kevéssé érződött, a Nasdaq ugyanis a Cisco és az Oracle vezetésével felfelé tartott. A DJIA és az S&P 500 ezzel szemben kissé alacsonyabban mozgott előző napi értékénél lapzártánkkor. A kiskereskedelmi részvényeket kifejezetten kerülték a befektetők. Az Aon és az Aetna biztosítótársaságok papírjai szintén gyengén szerepeltek, miután mindkét cég a várakozásoktól elmaradó eredményeket tett közzé. Javította ugyanakkor a hangulatot, hogy a várakozásokat meghaladta a harmadik negyedéves termelékenység növekedési üteme, amit tegnap hoztak nyilvánosságra.
Varsóban a Netia 12 százalékos mélyrepülése lehúzta az indexet. A távközlési cég veszteségének megháromszorozódásáról számolt be. A cseh távközlési papírok viszont -- kismértékben ugyan, de -- tovább drágultak. Moszkvában zárva tartott a piac.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.