BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Áprilisig elnök nélkül maradhat az IEB

Szeptember 30-a óta üres az Inter-Európa Bank (IEB) elnöki széke, miután ekkor járt le az 1999-ben megválasztott Medgyessy Péter igazgatósági mandátuma.

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje a közelgő választási kampány miatt nem vállalta újrajelölését. A pénzintézetnél ugyanakkor az előzetes tervekkel ellentétben nem hívtak össze rendkívüli közgyűlést, s a banktól kapott információnk szerint erre az idén már nem is kerül sor.
A bank igazgatósága felhatalmazással bír valamennyi, korábban a testület elnökére szignált jogkör intézésére. Így a jelenleg háromtagú testület különösebb gond nélkül képes elirányítani az IEB-t akár a soron következő éves közgyűlésig, amikor viszont már kötelező lesz új igazgatósági tagot választani. Az eseményre minden bizonnyal már a jövő évi választások után kerül sor, hiszen a jelenlegi tervek szerint a választási fordulókat április 7-re és 21-re írja majd ki Mádl Ferenc köztársasági elnök.

Szeptember 30-a óta üres az Inter-Európa Bank (IEB) elnöki széke, miután ekkor járt le az 1999-ben megválasztott Medgyessy Péter igazgatósági mandátuma. VG-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.