BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kockázati tőke: díjas konferencia

Immár hagyományosan, november 28-án Az Év Vállalkozása-díj átadásával kezdődik a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület (MKME) konferenciája. A rendezvény a kockázati tőke gazdasági szerepének és időszerű kérdéseinek bemutatását szolgáló, legjelentősebb hazai fórum.

Az MKME az ágazat minden jelentős magyarországi anyagi és szellemi forrásának képviselője. Célja a szektor fejlődésének előmozdítása. Az egyesület egyrészt a tagok szakmai fóruma, másrészt pedig a kockázati tőke iparág érdek-képviseleti szerveként működik: a kormánnyal, a pénzügyi és jogalkotó hatóságokkal, valamint egyéb szakmai szervezetekkel folytatott tárgyalásokon.
A most kiosztandó díjat, amely az egyesület gyémánt alakú logójának plasztikája, a Hungarian Innovative Technologies Fund képviselője adja át. A kitüntetéssel az egyesület a kockázati tőke ágazat elismerését kívánja kifejezni egy kimagasló üzleti sikerű hazai magánvállalkozásnak. Az eddigi díjazottak között szerepelt: Bojár Gábor (Graphisoft), Gyurós Tibor (Synergon), Kőrösi Ákos (Index), Reszler Ákos (Recognita) és Somody Imre (Pharmavit). A nyertesek kiválasztásánál elsődleges szempont, hogy az elmúlt évek alatt miként alakult a cég "sztorija", illetve piaci pozíciója.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.