BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Most a dollár veszített

Másfél hónapja először zárta veszteséggel a hetet a dollár fő riválisai ellenében a nemzetközi devizapiacokon. A fogyasztói bizalmi index múlt heti csökkenése és a munkanélküliség emelkedése egyaránt a dollárt gyengíti.

A piac számára már nem kétséges, hogy az amerikai gazdaság recesszióba került. Az amerikai deviza ennek ellenére egészen jól tartja magát, ami elsősorban az újabb kamatcsökkentési várakozásoknak köszönhető. A munkanélküliség ötéves csúcsot ért el, amiből az elemzők arra következtetnek, hogy a Federal Reserve továbbra sem marad tétlen, és csökkenti a kamatszintet. A dollár a jennel 0,8, az euróval szemben pedig 1 százalékot veszített értékéből a hét folyamán. Az európai deviza elérte a 90,22 centet, egy dollárért pedig 121,76 jent lehetett vásárolni péntek délután New Yorkban. A héten csütörtökön ül össze az Európai Köponti Bank (ECB) monetáris politikát meghatározó testülete. Amennyiben ezúttal is elmarad a kamatvágás, az minden bizonnyal a dollárt fogja erősíteni.
Az angol font ellenében emelkedett a dollár árfolyama. Egy font sterlinget pénteken 1,4614 dollárra lehetett váltani, szemben a hét eleji 1,4637-dal.
Nem tudhat maga mögött dicső hetet a bankközi devizapiacon a forint. A majdnem 90 bázispontnyi gyengülést azonban több okra vezetik vissza a kereskedők. Általános vélekedés, hogy az Argentína fizetésképtelenné válásával kapcsolatos aggodalmak most nem rázták meg annyira a magyar piacot, mint a nyáron. Az események természetesen nem maradtak teljesen haástalanok, de a többség úgy gondolja, hogy nemzeti devizánk árfolyamát elsősorban spekulációs ügyletek mozgatták. Mindez ráadásul nem indukált számottevő forgalmat.
Közepes mértékű hozameséssel fejezte be az újabb csonka hetet a hazai másodlagos állampapírpiac. Ennek köszönhetően az állampapír-piaci hozamok a hétfői szinten zárták a háromnapos hetet. Szerdán a hosszabb futamidejű papírokat keresték a befektetők, ami főként az ötéves kötvényaukció következménye volt. Az Államadósság Kezelő Központ ötéves aukcióján óriási kereslet mellett 32 milliárd forintnyi kötvényt értékesítettek. A szokásosnál is nagyobb érdeklődés eredményeként 8,46 százalékos átlaghozam alakult ki.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.