BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Norvégia csökkenti olajkitermelését

Norvégia jelentősen -- 100--200 ezer barrel közötti mennyiséggel -- fogja csökkenteni a napi 3,1 millió barrel körüli nyersolajtermelését, ha mások is hasonlóképp cselekednek -- adta hírül a Bloomberg Einar Steensnaes energiaügyi miniszter bejelentésére hivatkozva.

A két évvel ezelőtti együttes kínálatkorlátozásban részt vett exportőrök közül így már csak Oroszországon a sor, hogy emelje a tétet. A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) korábban napi másfél millió, a független Mexikó és Omán pedig 100, illetve 25 ezer barreles termeléscsökkentést vett tervbe, szintén feltételesen.
Oroszország, a világ második legnagyobb olajexportőre eddig ugyan a napi hétmillió barrelt közelítő kínálatához képest jelképes (30 ezer barreles) korlátozást helyezett kilátásba, ám időközben jelezte, hogy hajlandó a nagyobb szűkítésre is.
Az orosz magántársaságok közül a Lukoil és a Tyumen egyértelműen kész a visszafogásra, és immár a Jukosz ellenállása is gyengül. Az OPEC összesen napi félmillió barreles hozzájárulást vár a függetlenektől az árszilárdító programjához.
A kollektív piackorlátozó szándék erősödése nyomán tovább drágult a nyersolaj. Londonban tegnap kora délután már 20 dollár fölé emelkedett a januári szállítású brent olaj barrelenkénti ára, ami már jelentős drágulás ahhoz képest, hogy alig néhány nappal korábban a brent decemberi jegyzése 16,65 dolláron -- 29 havi mélyponton -- landolt.
A Reuters által megkérdezett elemzők így is csak átlagosan 20,37 dolláros barrelenkénti brentárat várnak jövőre, tehát több mint 5 dollárral kevesebbet az idei eddigi átlagszintnél.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.