A kimutatás számai jelentősen eltérnek a magyar gyógyszercég gyorsjelentésének adataitól. E szerint a Richter a harmadik negyedévben 13,9 millió dollárért értékesített terméket az orosz piacon. Ez nemhogy csökkenést jelentett volna a bázisidőszakban elért eredményhez képest, hanem 6,9 százalékkal, 900 ezer dollárral meg is haladta a 2000. évi adatot.
Beke Zsuzsa, a Richter pr-menedzsere szerint az orosz piacra vonatkozó adatok nagyon kuszák, számos kimutatásban a gyógyszerforgalmat egyéb termékek értékesítési adataival közösen tüntetik fel.
A Pharmexpert kimutatása szerint az orosz piac összforgalma 539 millió dollár volt július és szeptember között, ami mintegy 3 százalékkal alacsonyabb a második negyedévben regisztráltnál. Mivel a negyedik negyed mindig sokkal erősebben alakul a korábbiaknál, így az év végéig szerintük összesen 2,4 milliárd dollárra futhat fel a gyógyszercégek idei értékesítése.
Az orosz cégek piaci részesedése fokozatosan süllyed, s hasonló figyelhető meg más kelet-európai országok esetében is. A kelet-európai szállítók a harmadik negyedévben már csak a piac 22 százalékát mondhatták a magukénak, szemben az egy évvel korábbi 30 százalékkal.
A kimutatás szerint leginkább keresett gyógyszer a magyar Chinoin által gyártott, de az orosz piacon Sanofi-termékként értékesített No-Spa volt, melyből 5,6 millió dollár értékben adtak el a harmadik negyedévben. A dobogó második fokán a Richter Cavintonja áll, melyből 4,6 millió dollárnyi fogyott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.